kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Több lépcsőben csökkenhet az szja-kulcs

Több lépcsőben a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyűre csökkenthet -mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Több lépcsőben a személyi jövedelemadó is egy számjegyűre mérséklődhet, miközben a társasági nyereségadó már most is csak kilenc százalékos - nyilatkozta a Növekedés.hu-nak adott interjújában az ÁSZ-elnök. S akkor még nem beszéltünk a kkv-k életét jelentősen megkönnyítő egyszerűsített vállalkozói adóról, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, valamint a kisvállalati adóról - fejtette ki a portálnak.

A kijelentés időzítése azért érdekes, mert az elmúlt hetekben a kormány inkább eltolta annak a lehetőségét, hogy csökkentse a jelenlegi 15%-os szja-kulcsot, mivel a kormány érvelése szerint az euróválságra tekintettel költségvetési mozgásteret kell képezni. Ennek fényében a jövő évi költségvetés nem is tartalmazza az szja-kulcs csökkentését. A Költségvetési Tanács tagjának véleménye arra utal, hogy a kormány nem tett le a munkát terhelő adók további csökkentéséről, miközben a szociális hozzájárulási adó csökkenni fog a következő években.

A Költségvetési Tanács véleményéből ugyanis kiderültek a 2019-es büdzsé főbb irányai:

"Az alacsonyabb adókulcsok kevésbé csábítanak az adóelkerülésre és az adóhivatal innovatív beszedési eszközei, valamint a korábbinál ügyfélbarátabb hozzáállása építik a bizalmat" - mondta Domokos László, aki szerint a munkaerőhiány azt idézi elő, hogy egyre kevesebben hajlandóak feketén dolgozni, ezért nő a legális foglalkoztatás.

Az ÁSZ elnöke jó lépésnek tartja az Elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer bevezetését, és helyesli azt is, hogy a nyáron indul az online számla-adatszolgáltatás.

novekedes.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk