kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Elmaradnak a fizetések az Állami Egészségügyi Központnál

Hetek óta nem, vagy csak részletekben kapják meg fizetésüket a kórházreformok során újonnan létrejövő Állami Egészségügyi Központ egyes dolgozói. Az intézmény sajtóirodája szerint az elmaradt bérek rendezése folyamatban van, és 2008 januárjától nem lesz semmiféle fennakadás - írja a Népszava.

images

A négy kórház (MÁV, BM, Honvéd Kórház és az Országos Gyógyintézeti Központ) összevonásával született Állami Egészségügyi Központ dolgozóinak korábban azt ígérték, hogy átigazolásukkor egységesített fizetést fognak kapni, ám az első hónap után sokan semmit, egyesek pedig csak az előző munkahelyükön járó alapfizetéseket kapták meg műszakpótlék, ügyeleti, illetve túlóradíj nélkül. A törvényileg biztosított családi pótlékkal is gond volt, ráadásul az iskolakezdési támogatás csekkjét is csak szeptember végén kapták kézhez az érintettek. Arról nem is beszélve, hogy a főváros 70 kilométeres körzetéből bejárók két hónapig semmilyen útiköltség-térítést sem kaptak, mert állítólag a leadott jegyek eltűntek.

A dolgozók azt a lehetetlen állapotot is nehezményezik, hogy a mai napig nem tudják, a jogutódnál dolgoznak-e vagy sem. Eredetileg ugyanis áthelyezésről volt szó, mégis, azok, akik a megszüntetett kórházakból az ÁEK-ba kerültek, augusztusban titokzatos pénzt kaptak. A magyarázat szerint ezzel a tavalyról maradt és az idei fél év szabadságát váltották ki. A volt MÁV-osok például postán kapták meg ezt az összeget, mondván 2007 július elsejével megszűnt a munkahelyük. Utánajárni a dolognak természetesen nem tudnak, mivel a telefonvonalak már nem működnek. Egyedül a belső jogi vonaltól sikerült válaszra lelni, mely szerint az Állami Egészségügyi Központ gazdaságilag igen, munkajogilag azonban nem jogutódja a megszűnt kórházaknak.

A Népszava megkeresésére a kórház sajtóirodája annyit mondott, hogy a Honvédelmi Minisztérium arra vállalt garanciát, hogy az ÁEK közel háromezer dolgozója 2007. december 31-ig ugyanannyi bért kap, amennyit az elődintézményekben keresett. Félreértésen alapulhat, hogy már az idén valamennyien a Honvédelmi Minisztérium közalkalmazotti besorolása szerint kapják alapfizetésüket, erre ugyanis csak jövő év január elsejétől kerülhet sor. Az azonos munkakört ellátók bére közötti eltérésnek pedig az az oka, hogy korábban kórházanként eltérő szerződési feltételekkel dolgoztak. Az így kialakult bérfeszültség rendezése érdekében az intézmény főigazgatója, dr. Szilvásy István utasítást készített, amely szerint az intézmény minden dolgozója egységesített, emelt ügyeleti díjat és egyéb pótlékot kap majd. Az utasítás részleteit az ÁEK és a szaktárca most egyezteti.

A késedelmes kifizetéseket azzal indokolja a sajtóiroda, hogy az átvett dolgozók személyi anyagait vagy hiányosan, vagy késve küldték el az ÁEK-nak, arról nem is beszélve, hogy a működés három hónapja során derült csak ki, hogy a megszűnt kórházakban eltérő bérstruktúrát alkalmaztak: néhol a bérek, másutt a pótlékok voltak alacsonyak. A sajtóiroda tájékoztatója szerint egyébiránt a bér nélkül maradt dolgozók az ÁÉK pénztárában személyesen felvehetik fizetésüket, és kisebb adategyeztetés után a jövőben már átutalással juthatnak járandóságukhoz - magyarázza a Népszava.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk