Megjelent: 7 éve

Nagyon sok nyugdíjas állna újra munkába

Az idősek 40 százaléka visszatérne dolgozni, 30 százalékuk akár azonnal munkába állna, ha erre lehetőség adódik, derült ki a Diákész és a Szövetkezeti Kutató Intézet által az idősek körében végzett közös felmérésből. Van, aki szerint a nyugdíjasok visszatérése a munkaerőpiacra megoldást jelenthet a munkaerőhiányra, és nem fog hátrányt okozni az aktív dolgozóknak és a diák munkavállalóknak, míg más vélemények szerint foglalkoztatásuk le fogja nyomni a béreket. A legtöbb nyugdíjas nem örömében, hanem anyagi okokból állna újra munkába.

Az új szövetkezeti modell egyik kezdeményezője, Fiák István, a a magyarországi diákszövetkezetek szövetsége, a Diákész elnöke szerint a nyugdíjasok és a munkaadók is jól járnak majd ezzel a foglalkoztatási formával. Valamint felmérésekre hivatkozva úgy véli, hogy minden ágazat szívesen látná a tapasztalt nyugdíjasokat, nyilatkozta a Magyar Időknek. (Bár az álláskereső idősebb korosztály gyakran ezzel ellentétes tapasztalatról számol be, és az NFSZ adatai szerint is az álláskeresők közül 70 ezren 55 év felett vannak, ami több mint a negyedét jelenti a munkanélkülieknek.)

A diákszövetkezetek szövetségének vezetője szerint nem kell tartania sem a diákoknak, sem az aktív munkavállalóknak a nyugdíjasok visszatéréséről a munkaerőpiacra, mert így sem tudják például a szövetkezetek jelenleg teljesíteni az ügyfelek által igényelt munkaórákat, például a kereskedelemben.

A nyugdíjasszövetkezeteket létrehozó javaslat már a parlament előtt van, akár jövő héten kész törvény lehet belőle, írja a hvg.hu. Azonban azok, akik vissza szeretnének térni a munkaerőpiacra, nem feltétlenül jókedvükben választják újra a munkát. 90 százalékban anyagi okok miatt kényszerülnek erre, hogy nyugdíjukat kiegészítsék, írja a lap.

A nyugdíjasokat többségében részmunkaidőben foglalkoztatnák majd a tervek szerint. A lap szerint a törvényjavaslat célja az, hogy a cégek olcsóbban foglalkoztathassák a nyugdíjasszövetkezetek tagjait, mint bárki mást. Ha szövetkezet a munkáltató, akkor nem terheli sem szociális hozzájárulási adó, sem szakképzési hozzájárulás a foglalkoztatást. A szövetkezeti tagok után nem kell biztosítási költséget sem fizetni, egyedül az szja-t kell leadózni. Erzsébet-utalványt pedig köztehermentesen, akár a minimálbér összegéig lehet adni a nyugdíjas dolgozóknak. A nyugdíjasokat tehát olcsóbban lehetne foglalkoztatni, mint az aktív korú dolgozókat.

Elsősorban a kereskedelemben és a vendéglátásban jelenthetnek komoly segítséget a nyugdíjas munkavállalók.

Magyar Idők/hvg.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk