Megjelent: 4 éve

A házi gyermekorvosok szerint meg kell változtatni a finanszírozást

Meg kell változtatni a házi gyermekorvosi ellátás finanszírozását ahhoz, hogy kevesebb orvos el tudjon látni több gyermeket a szakegyesület elnöke szerint. Póta György úgy véli az alapproblémák évek óta változatlanok, nem történt érdemi intézkedés a szakma megerősítéséért. Egyre többen hagyják abba a gyermekorvosi munkát - írja az MTI.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, szeretnék, ha a kormányzat megerősítené, hogy fontos a munkájuk. Póta György szerint a szervezet abban bízott, hogy a kormány kiemelt családpolitikai intézkedéseit követi az alapszintű gyermekellátás megerősítése is, ám ez eddig nem történt meg.

Az egyesület elnöke beszámolt arról, hogy évek óta folyamatosan csökken a házi gyermekorvosi praxisok száma, sok önkormányzat helyettesítéssel oldja meg az ellátást. Azonban a jelenlegi finanszírozás alapján helyettesítéskor az orvos csak a töredékét kapja meg a helyettesítendő praxis finanszírozásának, és a többletmunkához asszisztenst sem tud felvenni.

Jelezte, a júniusi adatok szerint a 106 házi gyermekorvosi praxis 7 százaléka betöltetlen.

Póta György szerint az ellátás racionalizálásával kevesebb orvos is el tudna látni több beteget, ezt azonban a jelenlegi fejkvóta-finanszírozással nem lehet megoldani. Úgynevezett csoportpraxisokra lenne szükség, valamint arra, hogy a házi gyermekorvos más meglévő szakvizsgáját is használhassa az ellátásban, és ezt a munkát külön honorálja az egészségbiztosító.

Kitért arra: az egyesület az orvoskamarával egyetértésben úgy gondolja, hogy a háziorvos, illetve a házi gyerekorvos bruttó juttatásának el kellene érnie a havi 900 ezer forintot.

Póta György jelezte, hogy egy átlagos, ezer gyereket ellátó praxis 1,4-1,5 millió forintból gazdálkodik, ennek körülbelül 30 százalékát fizeti az orvos közterhekre és a vállalkozási formából adódó egyéb kötelezettségekre (szakképzési támogatás, iparűzési adó, munkáltatói járulék), továbbá ebből kell kifizetni a rendelő rezsiköltséget és az asszisztensek munkabérét is. Így az orvosnak nettó 300-400 ezer forintnál több nem marad.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk