kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A munkahelyi felmondást is tanulni kell

A vezetők egyik legkellemetlenebb kötelezettségei közé tartozik a munkatárs elküldésének közlése. Még ha titkon számít is rá a kolléga, a bejelentés ténye hidegzuhanyként éri őt. Vezetőként érdemes körültekintően és humánusan eljárni. A korrekt elbocsátás növeli a cég presztízsét és nem riasztja el a maradókat.

Vezetőként soha ne telefonon vagy e-mailben, hanem személyesen adjuk a dolgozó tudtára az elbocsátást, és írassuk alá a dolgozóval a menesztés tudomásul vételét. Ez azt is feltételezi, hogy előtte munkáltatói rendes felmondást kell készíteni, amit érdemes a HR osztállyal konzultálva előkészíteni. A hírt igyekezzünk minél kíméletesebben - négyszemközt, csendes, zárt, elszeparált helyen közölni - mondja Cservenyák Tamás, a DBM Magyarország ügyvezető partnere. A helyzetet elviselhetőbbé teszi, ha nem az íróasztalnál ülve nézünk farkasszemet a dolgozóval, hanem derékszögben mellé telepedve folytatjuk le a beszélgetést.

Kerülendő a személyeskedés és az összehasonlítás

Fontos, hogy az közölje a menesztés tényét, aki a döntést meghozta. Nem vall bátorságra és rontja a cég hírét, ha a vezető leadja a bejelentést egy alsóbb szintű vezetőnek vagy a HR-osztály munkatársának. Különösen nagyobb cégeknél fordulhat elő és súlyos taktikai hiba lehet, ha a vezető nincs teljesen tisztában az elbocsátandó szakmai múltjával, teljesítményével. Az érdemek, eredmények elismerése ráadásul tompíthatja a beszélgetés kellemetlen élét is.

A vezetőnek az elbocsátandó személyiségére szabottan kell készülnie a beszélgetésre. A dolgozó hosszas gyötrése helyett érdemes gyorsan a tárgyra térni, és az első két percben közölni a tényt. Előnyösebb helyzetben van a főnök, ha a cég piaci, pénzügyi helyzete teszi szükségessé a leépítést. a dolgozók könnyebben tolerálják, ha emiatt kell távozniuk. Ekkor a vezetőnek azonban ügyelnie kell arra, hogy ne negatív színben tüntesse fel a a céget a dolgozó előtt, inkább a száraz, számokkal alátámasztott tényközlés az ajánlatos stratégia.

"Szigorúan kerülendőek a személyeskedések. Például: "Azért küldtük el éppen önt, mert fiatal, tehetséges, van nyelvvizsgája, nem kell eltartania a családját, így könnyebben talál majd munkát, mint X.Y. kolléga". Soha ne indokoljuk az elbocsátást olyan személyes tényezőkkel, mint a dolgozó életkora, családi állapota" - hívja fel a figyelmet Szigethy Eszter, a Riss & Partners személyzeti tanácsadó iroda munkatársa. Mindemellett a korrekt, őszinte hangnem segít a helyzet feldolgozásában.

Mit tehet a vezető, ha erős ellenállásba ütközik, a dolgozó nem hajlandó megérteni az elküldést és bizonygatja alkalmasságát? Nem szabad a kimondott döntést megváltoztatnia, máskülönben oda vezetői tekintélye, hitelét veszíti a munkahelyen. A beszélgetés végén megegyezhetnek abban, hogyan történjen a csapattal a hír közlése, ott akar-e lenni a távozó. Ha nem kíván jelen lenni, akkor érdemes időt adni az iroda elhagyására.

Anyagi gesztusok

Az elbocsátást bizonyos anyagi juttatások elviselhetőbbé tehetik. Gáláns, a cég presztízsét is emelő gesztus az olyan kolléga végkielégítésben való részesítése, akinek a munkában töltött évek száma alapján még nem járna pénz. A munkavállaló által korábban használt céges eszközök visszakérésének módja sem mindegy. Kedvező színben tünteti fel a munkáltatót, ha a dolgozó az elbocsátása után meghatározott ideig még használhatja a rendelkezésére bocsátott eszközöket, a céges autót, laptopot, mobiltelefont, vagy alkalma nyílik az eszközök kedvezményes megvásárlására.

Outplacement: a humánus elbocsátás

A kíméletes elbocsátás másik módja az outplacement, amely az elhelyezkedést segítő karriertanácsadásként írható körül. Ekkor a vállalat által megbízott külsős cég egyengeti tovább a munkavállaló útját. Tanácsokkal segíti az önéletrajzírást, a munkakeresést, az állásinterjúra való felkészülést. A szolgáltatás nem olcsó, főként nagy cégek veszik igénybe, ám jelentősen emeli a cég presztízsét.

Kirúgottként nem érdemes mindenkivel összeveszni

Mit tehet az elbocsátott alkalmazott? Nem sokat, hiszen az elbocsátáskor eleve kész tények elé állították. A szakemberek mindenesetre azt tanácsolják: ne rendezzen jelenetet, ne vádaskodjon és ne bizonygassa az igazát. Nem érdemes felelősségre vonni a vezetőt, amiért neki kell elmennie a cégtől egy szerinte erre "sokkal inkább méltó" kolléga helyett. A hidak felégetése - azaz a munkahelyen felépített kollegiális kapcsolatok sutba dobása- szintén nem megoldás. Az üres pozíciók 70-80 százaléka ugyanis még mindig a kapcsolatrendszeren keresztül, meglehet, épp egy volt kolléga segítségével kerül betöltésre...

Takács Gabriella

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk