Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Megújult sportújságíró-képzés indul 2018 őszén a TF-n

Új alapokra helyezett, felsőfokú, posztgraduális sportújságíró-képzés indul 2018 őszén a Testnevelési Egyetemen (TF) - írja az MTI.

Mocsai Lajos hangsúlyozta, hogy az egyetemnek a nemzetközi versenyképessége érdekében meg kell újítania képzési rendszerét. A rektor szerint a TF évtizedek hiányát pótolja azzal, hogy beindítja a sportmédia- és a sportdiplomácia-képzést. "Mivel a sportközvetítések aránya exponenciálisan nő a televíziókban, ezért abszolút aktuálissá váltak az olyan szakképzések, mint például a sportmédia vagy a sportanalitika" - jelentette ki Mocsai Lajos, aki szerint rendkívül fontos, hogy a sportújságírók olyan sportgazdasági, sportmenedzsmenti és szakterminológiai ismeretekkel is rendelkezzenek, amelyeket a TF-en már eddig is oktattak.

Hozzátette: már eddig is legalább tíz megkeresés érkezett felé a sportmédiaképzés elindítására, idáig várt vele, mert a 700 újságírót képviselő Magyar Sportújságírók Szövetségében most talált olyan megfelelő partnerre, amelynek közreműködésével világ színvonalú szakemberek is bevonhatók az oktatásba.

Szabó Tünde sportállamtitkár azt emelte ki, hogy Magyarország sportnemzet, "ennek tükrében nem meglepő, hogy a sportot a nagyközönséghez eljuttatók, azaz a sportújságírók szerepe hazánkban, de joggal mondhatjuk, hogy az egész világon meghatározó".

Szöllősi György beszédében a magyar sportújságírás szempontjából áldott, egyben történelmi pillanatnak nevezte a hazai szakképzés megújításáról szóló bejelentést. "Mivel a sportújságírás leginkább a sporttudományhoz van közel, így most tulajdonképpen hazatérünk" - fogalmazott, majd azzal folytatta, hogy a szövetség jövő szeptemberben a TF új kampuszába fog költözni.

"Sokszor halljuk, hogy szürkeállomány-hiány van a magyar sportban, s mivel manapság gyakori a sport területén lévő szakmák közötti átjárás, például hogy edzőkből lesznek újságírók, ezért fontos, hogy egymás szakmáját is elsajátítsuk" - mondta Szöllősi, aki úgy látja, most, hogy már létezik nemzeti sportcsatorna, illetve magyar tulajdonban van a Nemzeti Sportot és több magyar sporttémájú lapot kiadó Mediaworks, érkezett el a megfelelő pillanat a képzés új alapokra helyezésére. "A hármas együttműködés nagyon erős, ráadásul mögöttünk áll a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS is" - fűzte hozzá az MSÚSZ elnöke, akinek tájékoztatása szerint nemcsak az oktatás indul el ősszel a TF-en, hanem például olyan tévéstúdió is épül az új kampuszban, ahol ideális és modern körülmények lesznek a gyakorlati ismeretek megszerzésére, akárcsak a Mediaworks Kiadó szerkesztőségeiben.

Gál Andrea, a TF Társadalomtudományi Tanszékének vezetője a képzések részleteit ismertette. Eszerint 2018 őszén indul el a TF-en a felsőfokú posztgraduális sportújságíró-képzés, amelyre a már diplomával rendelkezők jelentkezhetnek. A képzés - amelyre 30-40 főt terveznek felvenni - három féléves lesz, szemeszterenként 120 órányi tananyaggal, s három területet ölel fel, a társadalomtudományokat, a sporttudományokat és a médiatudományokat. Kiemelte: olyan tananyagot állított össze, mely izgalmas lesz és nagyobb részt gyakorlati ismereteket nyújt majd. Ezzel párhuzamosan 2018 őszétől a csak érettségivel rendelkezők számára is lesz lehetőség egy alacsonyabb szintű képzésen elsajátítani a sportújságíráshoz szükséges legfontosabb ismereteket.

Elhangzott továbbá, hogy 2019 őszétől az egyetemi szintű sportmédiaképzést is tervezik beindítani a TF-en. Az alapfokú (BSC) képzés hat féléves, az erre épülő mesterképzés (MSC) pedig további négy féléves lesz, és ez utóbbit már egyesítik a sportdiplomácia mester szintű oktatásával.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk