Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Varga László a SZEF új elnöke

Varga Lászlót választották a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökéül az érdekvédelmi szervezet pénteki kongresszusán; az új elnök a harmadik fordulóban kapta meg a szükséges szavazatszámot. A kongresszus Szabó Endre korábbi elnököt tiszteletbeli elnökké választotta.

A küldöttek alelnököket is választottak. A szakszervezeti szövetség alelnöke lett Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének tőtitkára, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének budapesti elnöke és Lázár András, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.

A körülbelül 700 ezer közszolgálati dolgozót képviselő szakszervezeti szövetséget 12 évig a most leköszönő Szabó Endre vezette, akit 75. születésnapja alkalmából többen is köszöntöttek a rendezvényen. A szakszervezeti szövetségnek negyedmillió tagja, 32 tagszervezete van, a kongresszuson több mint 170 küldött vett részt szavazati joggal.

A kongresszus elfogadta a szakszervezeti szövetség következő évekre szóló programját is. Ebben egyebek között kimondják, hogy követelik a kormányzattól az államháztartási reform tartalmi, szervezeti és pénzügyi elemeinek teljes körű kidolgozását, annak egyeztetését a szociális partnerekkel, a szakmai és tudományos képviselőkkel. A program utal rá, hogy valamennyi korábbi kormányzat programjában szerepelt az államháztartási reform. Ezen a címen viszont csak az állami szerepvállalás mérséklésére, a közkiadásokra fordított összegek, a költségvetési intézmények működés kereteinek csökkentésére, létszámleépítésekre került sor. Konzisztens államháztartási, illetve közszolgálati reformkoncepciót viszont egyik kormányzat sem dolgozott ki.

A program hangsúlyozza, hogy a költségvetési intézményekben közszolgáltatási munkahelyeken a feladatokhoz mérten nincs túlfoglalkoztatás. Ezért a szakszervezeti szövetség fellép minden olyan kormányzati vagy munkáltatói szándék, kommunikáció ellen, amely a változatlan feladatok ellenére létszámcsökkentésre alapozza a költségvetési kiadások mérséklését. A foglalkoztatottak körülbelül egyötöde dolgozik a közszférában, ez a szakszervezeti szövetség szerint nemzetközi összehasonlításban is elfogadható arány.

A szakszervezeti szövetség érdekelt egy több évre szóló bérfelzárkóztatási program kidolgozásában és annak végrehajtását garantáló megállapodás megkötésében. Mindezt olyan feltétellel, hogy a fedezetet a központi költségvetés biztosítsa.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek