Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Bántalmazással vették rá a kiszolgáltatott helyzetben lévőket az ingyen munkára

Tizenkét vádlottat marasztalt el a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság első fokon a gádorosi csicskáztatásként ismertté vált ügyben. A vádlottak különböző módszerekkel kilenc sértettnek összesen - a nyugdíj és egyéb járandóságok megtartásával, a munkabér visszatartásával - csaknem 45 millió forint kárt okoztak - írja az MTI.

Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője közölte, a járásbíróság az elsőrendű vádlottat személyi szabadság megsértése, zsarolás és hatósági eljárás akadályozása miatt nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta. Négy másik vádlottra ugyanezért hat év négy hónap és hat év tíz hónap közötti börtönt szabott ki. A többi vádlottat rövidebb börtönbüntetésre, felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve 300 óra közérdekű munkára ítélték.

A két ügyvéd vádlottat ügyvédi visszaélés bűntettében és más bűncselekményekben találták bűnösnek. Egyikük három év négy hónap végrehajtandó börtönbüntetést kapott és örökre eltiltották az ügyvédi hivatástól, a másik felfüggesztett szabadságvesztést kapott és kétéves eltiltást.

A terheltek közül többen az elsőrendű vádlott, a családfő tekintélyelvű irányítása alatt álltak. A család - döntően a Békés megyei Gádoros területén - jelentős ingatlanvagyonra tett szert. A családtagok mentális, egészségi, illetve szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott, befolyásolható, elesett embereket kerestek. Őket vették rá vonzó életkörülmények, jó ellátás, megfelelő fizetség hamis ígéretével ingatlanuk elhagyására. Személyi okmányaiktól megfosztották őket, majd az embertelen körülmények között elhelyezett sértetteket állandó fenyegetéssel, fizikai bántalmazással rendszeres munkavégzésre kényszerítették, havi járandóságaikat pedig elvették. A családtagok között szervezett munkamegosztás volt, a részfeladatokat - így a sértettek felkutatását, szállítását, felügyeletét - egymás között megosztották.

A 2012-ben indult perben kiderült, hogy egy férfit 1995-től tizenöt évig tartottak fogva, és mások is éveken át éltek a vádlottak ingatlanjain. Először 2008-ban indított nyomozást a rendőrség, akkor azonban a vádlottaknak fenyegetéssel sikerült rávenniük a sértetteket arra, állítsák azt, hogy megfelelő ellátást és fizetséget kapnak a munkájukért.

A jelenlévő vádlottak és a védők fellebbeztek az ítélet ellen.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk