kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Januártól még nem csökken a munkát terhelő adó

Jövőre folytatódik ugyan a szociális hozzájárulási adó csökkenése, de csak az év második felétől.

A kormány a jövő évi adóváltozások kapcsán szívesen emeli ki, hogy 17,5 százalékra csökken a jelenlegi 19,5 százalékról. Természetesen ilyenkor mindenki január 1-jére számít, ez esetben azonban ezt rosszul teszi. Minden adóváltozásról, ami január elsejével történik, illetve amire előtte vagy utána kerül sor, pontosan tudható, mikor lép hatályba. De a szochóval kapcsolatban semmilyen hatályba léptető rendelkezés nem szerepel az előterjesztésekben - írja az index.hu.

A lap a 2019-es költségvetési törvény fejezeti indokolásában talált rá, mikor várható mégis a tehercsökkentés. A nyugdíjbiztosítási alapról szóló részben, az alapot 2019-ben megillető bevételek taglalása közben közli a kormány a következőket: a szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető részének előirányzatát meghatározza, hogy a szociális hozzájárulási adó 2018. évi 19,5 %-os mértéke 2019. július 1-től 2 %-ponttal csökken.

A szochó mérséklődését a 2016-os 6 éves bérmegállapítás rögzíti, ebben határidőket megadva az első két ütem szerepel, amellyel 27 százalékról eljutottunk a mostani 19,5 százalékig. Minden további csökkentést - 2-2 százalékpontokról van szó - viszont a reálkeresetek emelkedésétől tesz függővé, ezért nem rögtön januárban történik az adóemelés.
Bő egy év múlva számíthatnak tehát a munkáltatók arra, hogy az ígéretnek megfelelően 17,5 százalékra mérséklődik a szochó - de mindez egyelőre inkább csak erős valószínűség, ugyanis az azóta betwrjesztett a szochó törvényjavaslatban egyáltalán nincs dátum, de még a csökkentés ténye sem szerepel. Ami viszont kiderül belőle, hogy a szochó terheli majd a béren kívüli és az egyes meghatározott juttatásokat az eddigi eho helyett, ugyanis a szociális hozzájárulási adót és az egészségügyi hozzájárulást a javaslat összevonná.

index.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk