Megjelent: 7 éve

Milyen az a vezető, akiben megbízunk? - a bizalom építése a gyakorlatban

Az átláthatóság, az eddig titkolt információk napvilágra kerülése és az ebből eredő vezetői értékválság kikezdi, és számos érintett vállalatnál ki is döntötte a profitszerzés egyik alappillérét, és ellehetetlenítette a korlátlan vezetői hatalom gyakorlását. John Blakey coach, előadó új üzleti modellje a bizalomra épül. A szakember előadása kitér arra is, miként tudunk bizalmat építeni.

Megbízom... Nem bízom meg... Ez napi döntéseink között szerepel kimondva vagy kimondatlanul. Hol a bizalom a 21. században? Ha már elveszett, hogyan tudjuk visszahozni? Ehhez hasonló kérdések és egy több éves kutatás útján kidolgozott modell új válaszokkal - ezeket a gondolatokat hozta el John Blakey az 5 éves CHN 6. évadjának első előadója Magyarországra.

A brit coach, előadó, vezetőfejlesztő szakember 2014 után most második alkalommal adott elő a CHN képzési sorozatban. Mostani témája doktori kutatási eredményeit foglalja össze, amit idén áprilisban könyv formájában is megjelentetett: The Trusted Executive (A vezető, akiben megbíznak) a könyv címe, és interaktív workshopján egy örökzöld területet, a bizalom útvesztőit vette sorra és építette újra a résztvevőkkel a mai elvárások mentén.

John Blakey
John beszélt arról miért vegyük komolyan a bizalom témakörét az üzleti életben is, és hogy hogyan építhetünk tudatosan bizalmat, ha valódi vezetőként élen akarunk járni és eredményesen elébe akarunk menni a világban zajló változásoknak.

A régi gazdasági modell vs a mai kor kihívásai

A múltban a vezető a hatalomhoz és a vezetéshez kapcsolódó viselkedését nagy mértékben befolyásolták Adam Smith és Milton Friedman gazdasági modelljei, amelyek mélyen beágyazódtak a vezetők tudatalattijába és sok helyen még a mai napig uralják az üzleti életet. Az ő elméletük szerint minden a profitszerzés alá rendeződik, mint elsődleges cél, és a vezető minden tudásával ezért dolgozik. Ezt a célt a vezetők intellektuális képességeik és a hatalmuk gyakorlása útján érik el.

Ma a szociális média, a világszintű digitális összekapcsoltság világában, és főként az Y-generáció kíváncsisága és információ megszerzési képessége mellett azonban semmi sem maradhat rejtve.

Ez az új tényező, a transzparencia megjelenésével az üzleti életben számos nagy horderejű átrendeződéshez vezetett. Az átláthatóság, az eddig titkolt információk napvilágra kerülése, a semmi nem marad rejtve törvényszerűsége és az ebből eredő vezetői értékválság kikezdi, és számos érintett vállalatnál ki is döntötte a profitszerzés egyik alappillérét, és ellehetetlenítette a korlátlan vezetői hatalom gyakorlását.

Az új üzleti modell - a bizalomra épül

John Blakey - aki széleskörű üzleti és vezetői tapasztalatokkal rendelkezik - érzékenyen reagált a 2008-as pénzügyi válságra. Amikor megpróbálta értelmezni az eseményeket a bizalom témaköre folyamatosan szembe jött vele, ezért azt 2012-ben doktori kutatásai tárgyául választotta. Később számos kirobbant - és számunkra is a nemzetközi sajtó által ismertté vált - botrányos ügyek is megerősítették abban, hogy ez az irány, hogy a bizalom mibenlétét és összetevőit boncolgassuk előremutató és helyes.

Új modelljében a hatalom és intellektuális képességek 2 alappillérje helyett, amik a profitot szolgálják, immáron 3 alappillér jelenik meg; a képesség, az erkölcsi szilárdság és a jóindulat alappillérei, amik már másképp támogatják a profitszerzést; oly módon, hogy közben az emberek jólétét és a környezet fenntarthatóságát is ugyanolyan fontosnak tartják.

A bizalom mértéke pedig nem más, mint e három alappillér, mint változó szorzata, vagyis a Bizalom mértéke = Képesség x Erkölcsi Szilárdság x Jóindulat.

A képlet azt is jól mutatja, hogy ha bármelyik tényező hiányzik egy vezetőnél vagyis nullán áll, akkor hiába van meg a másik kettő, akkor is a nullára csökken annak az esélye, hogy mások bizalmát elnyerje és hiteles vezetőként tudjon működni. Szakmai elemzők szerint Blakey modelljében újszerű, forradalmi elem a 'jóindulat' alappillére.

Elgondolását azonban számos olyan adat is támogatja, amelyek világosan mutatják, hogy a megbízható, közbizalmat élvező vállalatok pénzügyileg akár 30 százalékkal jobban teljesítenek és hosszútávon fenntarthatóbbak a régi modellt követő vállalatokkal szemben.

Hogyan építsünk bizalmat a gyakorlatban? - egy új bizalom modell születése

Most már csak az a kérdés, hogy ha a bizalom tényleg ennyire kulcsfontosságú, előremutató, teljesítmény növelő és profit generáló tényező, akkor hogyan lehetséges az alappilléreket megjelenítő kifejezéseket tartalommal megtölteni és a gyakorlatban alkalmazni?

John Blakey gyakorlati szakember, így szerinte sem elegendő erről csak tudni, hanem magatartásunk kiigazításával kell a szükséges változást előidézni, és új szokások bevezetésén át vezet az út. John ezért a három alappillér mindegyikéhez három-három új vezetői szokást rendel hozzá, amellyel bizalmat építhetünk a három alappillért (I.-II.-III.) egyenként tovább erősítve és mélyítve:

I. Képesség - az a professzionális képesség, hogy a vezető alapfeladatatát teljesíti, vagyis üzleti eredményt tesz le az asztalra.

1. Teljesítés
Kötelezettségeket vállalni és megbízhatóan teljesíteni azokat. Az ilyen ember beváltja a szavát, az ígéreteit betartja. Ideális esetben többet is teljesít, mint amennyit vállalt.

2. Coaching
Másokat segíteni abban, hogy teljesítsenek, azáltal hogy meghallgatjuk őket, kérdéseket teszünk fel nekik, és felhatalmazást adunk számukra az önmegvalósításhoz.

3) Következetesség
Napi szintű kitartó teljesítés, a kötelezettségek, ígéretek mentén. Folyamatosan és következetesen tudja hozni önmagát.

II. Erkölcsii szilárdság
A gondolatok, szavak és tettek összhangja és egysége, magas morális sztenderd, nem vizet prédikál és bort iszik. nem mond mást, mit amit valójában megcsinál.

4) Őszinteség
Kivételesen magas szintű őszinteség magaddal és másokkal szemben, apróságnak tűnő dolgokban is.

5) Nyitottság
Túlmutatva az őszinteségen, a mélyebb szintű személyes gondolatok és érzések megosztását, a gyengeségek és sebezhetőség felvállalását is jelenti.

6) Szerénység és alázat
John ezt a szokást egy C. S. Lewis idézettel illusztrálta: "Szerénynek lenni nem azt jelenti, hogy kevesebbet gondolsz magadról, hanem hogy kevesebbet gondolsz magadra." - És ezeáltal is megnyílik a tér, hogy másokra gondolj és másokra figyelj.

III. Jóindulat - Eredete latin bene és volent szavakból jön, ami azt jelenti 'jót kívánni'. Akkor gyakoroljuk, amikor fontos számunkra, hogy másoknak jó legyen és nekik jót tegyünk.

7) Pozitív felfogás szenvedélyes hirdetése
Hit a pozitív felfogásban, és aszerint élni. A kommunikáció azon fajtája, ahol a szenvedély és rezíliencia minden körülmények között megvan. Nehéz idők esetén is pozitívnak maradni, és ezt hirdetni. Szívből jövő vízió és kommunikáció egy misszionárius lelkesedésével.

8) Erkölcsi bátorság
Kiállni másokért, kiállni egy ügyért. Hajlandóság áldozatot vállalni másokért, saját magunkon túlmutató ügyekért, dolgokért. Erkölcsi bátorság és nem fizikai bátorság.

9) Kedves, őszinte, szívből jövő jóság
Apró napi cselekedetek a gondoskodás és az emberi együttérzés jegyében. Szívből jövő tettek, amelyekért nem vársz viszonzást, és nem pedig előre kigondolt lépések, amelyek azt szolgálják, hogy másokra jó benyomást tegyünk és ezáltal 'megszerettessük' magunkat későbbi előnyök reményében.

A workshopon a gyakorlati megközelítés jegyében a résztvevők kitöltötték egy tesztet, ami segítségével mindenki kikalkulálhatta a 'bizalom-hányadosát'.

A bizalom témaköre sok kérdést vet fel az üzleti élet mindennapjaiban, de John Blakey szerint, a mai trendeket látva ez egy olyan ügy, amivel már most foglalkoznia kell egy jövőorientált, üzleti és szervezeti és egyéni sikerekben érdekelt vezetőnek.

Szlávik Krisztina - coach
Önbizalom, motiváció, támogatás a változni és változtatni akaróknak
www.teremtobeszelgetesek.hu





  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk