Szilágyi Katalin
Megjelent: 17 éve

Miben segít a HR- területén alkalmazott innováció?

A HR területen alkalmazott innováció növelheti vállalkozásunk hatékonyságát, az innovációs járulékból pedig levonhatjuk kutatás-fejlesztési tevékenységünk költségeit. Fejleszthető-kutatható területek például a munkaerő kiválasztás, beillesztés, a munkakör elemzés, a teljesítmény mérés-értékelés valamint a humán controlling rendszerek.

Az innováció immár a HR területén is egyre nagyobb szerepet kap, érdemes élni a törvény adta lehetőségekkel, hogy vállalkozásunk hatékonyabban, eredményesebben működjön. Az Európai Építő Zrt-nél jelenleg két HR innovációs projekten dolgoznak. A HR kontrolling rendszer fejlesztésének célja olyan egyedi mutató és mérőszám, illetve jelentés rendszer kidolgozása, amely az építőipar sajátosságait veszi figyelembe. Emellett egy munkakör elemzési-értékelési rendszer kidolgozásával is foglalkoznak - ismertette Dudás János, a cég HR-igazgatója, az SZVT Emberi Erőforrás Szakosztály alelnöke a HR-Mesterkurzus keretében tartott előadásában.

Hazánkban több mint 90 ezer építési vállalkozás működik, amelyek többségében tőkeszegény vállalkozások. Az építőipari ágazat helyzetét jellemzi, hogy nőtt a körbetartozás, visszaesett a magasépítés piaca, kevés a szakember és gondot jelent a feketemunka is - vázolta fel a mai állapotot Dudás János, rámutatva: ebben az ágazatban sem lehet nélkülözi a HR legkorszerűbb eszközeinek alkalmazását.

Mi az innováció?
A szakember ismertetése szerint az innováció a kutatás-fejlesztés eredményeként megszületett új termékek, szolgáltatások, eljárások, módszerek, rendszerek gazdasági életben történő hasznosítása illetve elterjesztése. A kutatás-fejlesztés az alapkutatást, az alkalmazott kutatást és a kísérleti fejlesztést foglalja magában. Az innováció fontos eszköze a hatékonyság növelésének is.

Innováció a HR területén
A HR területen alkalmazott rendszerek fejlesztését célzó kutatás-fejlesztési tevékenység olyan új, a hatékonyságot növelő eljárások kidolgozását, fejlesztését jelenti, amely hozzájárulna a gazdasági társaság hatékonyságának növeléséhez. Dudás János a kutatható-fejleszthető rendszerek között sorolta a munkaerő kiválasztást, a beillesztést, a munkakör elemzést-értékelést, teljesítmény mérést és értékelést, ösztönzést, munkaerő fejlesztést, illetve a humán controllingot. A HR innováció nemzetközi kutatás területei között a távmunka fejlesztését, az e-learning rendszer kialakítását, a vezetőfejlesztés, az utódlásmenedzsment rendszerét, a kompenzációs eszközök fejlesztését és a családbarát munkahelyek kialakítását említette.

Használjuk ki az innovációs járulék adta lehetőséget
A 2003. évi idevonatkozó törvény szerint a saját szervezetben végzett és a vásárolt (külsős) kutatás-fejlesztési tevékenység is elszámolható. Az innovációs járulék mértéke 0,3 százalék, melynek vetítési alapja megegyezik az iparűzési adó vetítési alapjával. Ez a kötelezettség azonban nem vonatkozik a kis- és mikro-vállalkozásokra. A járulék (várható) éves bruttó összegéből levonhatók: a gazdasági társaság saját tevékenységi körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költsége, a költségvetési - gazdálkodási rendszerben működő szervezetektől megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység költsége, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 2.§ (1) bekezdésében meghatározott szervezetektől megrendelt kutatási-fejlesztési tevékenység költsége.
A kutatás-fejlesztésre a vállalkozás saját forrásai - bele értve az innovációs járulékot is - és a Kutatási és Technológia Innovációs Alapból elnyert pályázati pénz állhatnak rendelkezésre.

Dudás János szerint érdemes meggyőzni a munkáltatókat az innovációs járulék HR területen történő felhasználásának előnyeiről. Véleménye szerint fontos, hogy vonjunk be olyan szakértőket, akik nemzetközi és hazai eredményeket tudnak adaptálni számunkra. A szakember szerint ki kell használni az innovációs járulékot vállalkozásunk kutatás-fejlesztési tevékenységének finanszírozásához, továbbá nagyobb kutatási projektek finanszírozására össze lehet vonni az egymást követő adóévek járulékait.

Ha a HR megmozdul...
Az innováció szerepéről beszélt előadásában Balogh Imre, a Pepper Rendszerház vezérigazgatója is. Megfogalmazása szerint az innováció olyan egyszeri dolog, amelynek kézzel fogható eredménye van, tudatos, amire készülünk, visszafordíthatatlan folyamat, a fejlődést szolgálja és hatása több szempontból értékelhető. Balogh Imre az innováció folyamatát hét pontban határozta meg: belső késztetés, tárgyi tudás, terv, vezetői elfogadás, kommunikáció, szabályozás, kiteljesedés. Ha a HR megmozdul, az egész cég élete megmozdul - emelte ki a szakember.


Szilágyi Katalin
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk