Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Még több jut a Lépj egyet előre programra

A Lépj egyet előre program kezdeti 3,9 milliárd forintos forrását korábban 4,2 milliárd forintra, s most legutóbb 4,8 milliárd forintra sikerült kiegészíteni, így az eredetileg tervezett 11 ezer, többségében szakképzetlen személy helyett valószínűleg több mint 15 ezren kapcsolódhatnak be - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.

A legutóbbi 600 millió forintos plusz forrás alapján a december 31-ig a vizsgákkal együtt kivitelezhető képzésekre április 10-től május 31-ig lehetett jelentkezni. A hivatal elsősorban a nyolc általános iskolai végzettség alatti, vagy ilyen iskolával illetve érettségivel rendelkező szakképzetlen személyek jelentkezését várta a helyi képző intézményekhez, a jelentkezéseket a korábbiakhoz hasonlóan a képző intézmények küldik el a hivatalhoz.

A program 2006 februári indítása óta 35.476-an jelentkeztek az ingyenesen megszerezhető szakképesítésre, vagy egy jobban hasznosítható szakma érdekében. Közülük eddig 14.558-an kaptak erre lehetőséget, sokan már el is végezték az adott tanfolyamot. Az újabb jelentkezéseket folyamatosan bírálják el, így hamarosan akár a 15 ezret is meghaladhatja a Lépj egyet előre programba bevontak száma.

Az, hogy a rendelkezésre álló pénzből mekkora létszám képzése szervezhető meg, függ a indítandó képzések időtartamától, költségeitől. A mostani, december végéig kivitelezhető képzések viszonylag rövidek, így alacsonyabb költségűek, ezért több lehet a résztvevők száma.

A rendelkezésre álló keretet korábban és most is megyénként osztották el, az egyes megyékből e keret mértékéig fogadhatnak, továbbíthatnak a helyi képző intézmények jelentkezéseket.

A programot 75 százalékban az Európai Unió, 25 százalékban a magyar költségvetés finanszírozza. A tervek között szerepel, hogy hasonlóan az Európai Unió szerepvállalásával a képzés folytatódik, 2008-ban, 2009-ben összesen körülbelül 20 ezer személy ingyenes képzését tervezik. Ebben a második programban már nagyobb arányban kapnak majd lehetőséget azok, akik valamilyen nem eléggé piacképes szakma helyett piacképes szakmát akarnak szerezni.




  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk