kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Adókedvezmények az öngondoskodásért

Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár elmondta egy év alatt több mint 90 ezerrel nőtt az önkéntes pénztári adókedvezményeket igénybevevők száma. Idén több mint 800 ezer magánszemély vehet igénybe összességében csaknem 33 milliárd forint összegű adókedvezményt - írja az MTI.

Kiemelte: az érintettek összesen 32,6 milliárd forintnyi adót spórolhatnak meg az idén, csaknem ötmilliárd forinttal többet, mint tavaly.

Az államtitkár rámutatott: az adóhivatal jelentős adminisztrációs terhet vesz le az érintettek válláról azzal, hogy előre kitölti a rendelkezést, sőt még a pénztár számlaszámát is tartalmazza az adóbevallási tervezet. Egyebek között ebben is egyedülálló Európában a magyar e-szja rendszer - fűzte hozzá.

Hétfőn lejár a bevallási határidő - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Igaz ugyan, hogy a legtöbb adózónak külön teendő nélkül is érvényes bevallássá válik május 20-án a tervezete, ám azoknak, akik adókedvezményt érvényesítenek, mindenképp érdemes ezt átnézniük.

Izer Norbert ismertetése szerint a pénztártagok többségének a rendelkezésről szóló sorok a pénzintézetek adatszolgáltatása alapján szerepelnek a bevallási tervezetben. Nekik - ha semmivel nem kell kiegészíteniük a tervezetet, mert az minden tavaly megszerzett jövedelmüket tartalmazza -, csak el kell fogadniuk azt. A közel 100 ezer, két vagy több pénztárba befizető magánszemélynek viszont döntenie kell arról, hogyan osztja meg az adókedvezmény összegét. Erre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön fel is hívja az érintettek figyelmét, és nincs más dolguk, mint kiválasztani, hogy melyik pénztárba utalja a NAV a visszajáró adó összegét.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy minden nyugdíjcélú befizetés után igénybe vehető a kedvezmény, ami a befizetések 20 százaléka, de maximum egy évben 150 ezer forint. Ha valakinek több nyugdíj célú megtakarítása is van (NYESZ, nyugdíjbiztosítás és önkéntes nyugdíjpénztár), akkor az adókedvezmény éves korlátja még magasabb: 280 ezer forint - részletezte.

Izer Norbert megjegyezte, hogy a kedvezmény kezelésének módja is az öngondoskodást segíti. Az adóból visszajáró összeget ugyanis az adóhivatal közvetlenül a pénztárnak utalja, így ezzel is nő az időskori megtakarítás összege.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk