kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

A foglalkoztatás bővítésére koncentrál a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv célja elsősorban az exportképes tevékenységek támogatása és az innováció ösztönzésének elősegítése - mondta Csabina Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) főosztályvezetője hétfőn Budapesten.

images

Az Europrosperitas 2010 Alapítvány által szervezett, A gazdasági versenyképesség növelése a határ menti régiókban című konferencián Csabina Zoltán elmondta, hogy tartózkodni kell a vállalatok mesterséges életben tartásától, és nem célszerű a presztízsberuházások támogatása sem.

"Cél, hogy az ország gazdasági szerkezete a minél nagyobb hozzáadott értékű termelés irányába tolódjon el" - mondta az NFÜ munkatársa. Csabina Zoltán ismertette, hogy a Világgazdasági Fórum legutolsó felmérése szerint a versenyképességi ranglistán Magyarország jelenleg a 47. helyen áll, míg tavaly a 36. volt.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv célja a foglalkoztatás bővítése és a tartós növekedés elősegítése. Ehhez a forrásokat az operatív programokon keresztül biztosítják - mondta.

A gazdaságfejlesztési operatív programban 2007 és 2013 között 800 milliárd forintot különítettek el. Az összegnek harmadát szánják kutatás-fejlesztésre és innovációra. "Az ÚMFT-ben ez a terület jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint az első nemzeti fejlesztési tervben" - tette hozzá Csabina Zoltán.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk