kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Ötezer új munkahelyet hozott a Mercedes-beruházás

Főként a Mercedes gyár indulása és a beszállítói kör letelepedése következtében két év alatt ötezer új munkahely jött létre Kecskeméten, emellett jelentősen emelkedtek a város adóbevételei is - mondta Zombor Gábor, Kecskemét fideszes polgármestere.

2012 végére a Mercedes gyár dolgozóinak a létszáma elérte a 3 ezer főt, ezen kívül jelentősek a német cég beszállítóinak a beruházásai is. A város adóbevételei 2011-ben 5 milliárd 8 millió forintot tettek ki, amely 2012-ben 5 milliárd 870 millió forintra emelkedett.

Zombor Gábor szerint Kecskeméten 2012-ben a legnagyobb gazdasági eseményt a Mercedes üzem beindulása jelentette, miközben több kiemelt jelentőségű beruházást adtak át, illetve több még folyamatban van.

Munkahely-teremtők a Mercedes mellett


A munkahelyteremtő beruházások közül kiemelkednek a Mercedes-beszállítók beruházásai, a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport 2,1 milliárd forintos beruházással elkészült új logisztikai központja, valamint a müncheni központú Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. közel 5 milliárd forint összegű beruházással épülő új gyárának és tesztlaborjának az építése, melyet 2012. decemberében kezdtek meg.

Kecskemét polgármestere emlékeztetett arra: a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. a gazdasági válság idején, 2009 óta több mint 500 új munkahelyet teremtett a városban (MTI).


2013. február 8.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk