kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Távozik az Alibaba társalapító elnöke

Jack Ma utódja a vállalat korábbi vezérigazgatója lesz.

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma kedden távozik a vállalat éléről. A cég arcaként ismert Jack Ma egy évvel ezelőtt, tavaly szeptemberben, 54. születésnapján beszélt először visszavonulási terveiről, hogy jótékonysági és oktatási tevékenységére összpontosítsa erejét.

A bejelentés hírére az Alibaba részvényeinek ára csaknem 4 százalékkal esett a New York-i tőzsdén, és csak két nappal később kapaszkodott vissza korábbi értékére, ami jól érzékelhető jele annak, hogy mennyire összeforrt Jack Ma személye az általa alapított vállalattal. A kínai vállalati kultúrában ráadásul kifejezetten szokatlannak számít, hogy az alapítók ilyen fiatalon visszavonuljanak.

Ma fokozatosan vonul ki az Alibaba-csoport vezetéséből, egy hosszú távú terv keretében, mivel megítélése szerint a vállalat vezetésének viszonylag fiatalnak kell lennie, és távozásának nem szabad hatást gyakorolnia a cég tevékenységére. A cég társalapítója a soron következő, 2020-ban esedékes részvényesi közgyűlésig megtartja helyét az igazgató tanácsban, ezt követően pedig élete végéig tagja marad az Alibaba Partnership nevű, 38 fős vezetői testületnek, amely az igazgatói tanács tagjainak többségét kinevezi.

Utódja az elnöki poszton az új generációt képviselő, 47 éves Daniel Csang lesz, aki 2015 óta a vállalat vezérigazgatójaként dolgozik. Csang olyan időszakban veszi át az Alibabát a cégalapítótól, amikor az internetes kereskedelem piaca jelentős mértékben lelassult. A kínai statisztikai hivatal adatai szerint az ország internetes kereskedelmi forgalma 2019 első felében csupán 17,8 százalékkal nőtt, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért 32,4 százalékos bővüléssel.


MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk