Megjelent: 16 éve

Ne titkold menedzserbetegséged!

Terjedését látva már a WHO is önálló tünetegyüttessé "léptette elő" a menedzserbetegséget, amely érdekesmód fokozottabban jelentkezik a magyar közép- és felsővezetőknél, mint nyugat-európai vagy amerikai kollégáiknál - hívja fel a figyelmet a Napi Gazdaság.

A topmenedzserek a nagy hajtás közepette sokszor észre sem veszik, milyen rosszul is vannak, csak akkor vesznek róla tudomást, amikor már bekövetkezik a baj. Elvégre egy sikeres vezető nem hibázhat, nem tévedhet és nem is gyengélkedhet, így nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy idejét holmi apró - majd később egyre súlyosbodó - rosszullétekre pazarolja.

A menedzserbetegség megelőzhető

Pedig a menedzserbetegség idejében felismerhető, a pszichoszomatikával foglalkozó orvosok szerint ugyanis az állandó stressz okozta szívrendellenességeket (leggyakrabban infarktus) gyakorta megelőzik emésztési, mozgásszervi és központi idegrendszeri zavarok. Nem kell megvárni, míg egy látványos szívroham a túlvilágra sodorja az embert, a gyomorfekély, a magas vérnyomás és egyéb, csupán kellemetlenségeket okozó betegségek épp elegendőek ahhoz, hogy lassítsunk a tempón.

Vannak azonban olyan előjelek is, amelyek olyannyira szembeötlőek, hogy mindenképpen változtatásra késztetnek, ilyen a nők és a férfiak esetében egyaránt jelentkező hajhullás és a szexuális teljesítőképesség csökkenése. Előbbivel az erősebbik nem még csak-csak megbarátkozik, a nőket azonban komolyan megviselheti. Szakértők a haj ritkulását főként a vérellátás túlzott testi és lelki igénybevétel miatti változásával magyarázzák, de a hormonális egyensúly felborulása is kárhoztatható érte. A férfi vezetőknél hasonló okok válthatják ki az impotenciát, bár egy osztrák pszichoterapeuta, Rotraud Perner szerint (aki a közelmúltban Menedzsment és impotencia címmel megjelentetett könyvével jókora vihart kavart) nagy szerepe van a folytonos bizonyítási kényszernek is. A karrierje szempontjából túlvezérelt férfi az állandó teljesítménykényszertől a hitvesi ágyban sem tud megszabadulni, így pont akkor mond csődöt, amikor a leginkább szeretné férfiasságát bizonyítani. Az átmeneti avagy tartós impotencia általában csak a jéghegy csúcsa, a menedzserbetegség többi, súlyos tünete sokáig rejtve marad.

Valljuk be önmagunknak

L. Kovács Tamás pszichológus szerint a siker hajszolása terén sem árt a mértékletesség. Az eredményes vezető sorozatos sikerein felbuzdulva gyakorta egyre nehezebb feladatokat tűz ki magának, mígnem saját egészségével (szélsőséges esetben az életével) fizet érte. A szakember szerint a jó menedzsert nem a vakmerőség, hanem a megfontoltság jellemzi.

A menedzserbetegség elsősorban a 45 évnél idősebb közép-, illetve felső vezetőket veszélyezteti - állítják egyhangúan a Menedzserek Országos Szövetsége név nélkül nyilatkozó tagjai. A legnagyobb problémát nem is a betegség kialakulása, hanem annak titkolása jelenti: ha a vezető nagy nehezen el is megy az orvoshoz, a kezelést már vállalja, mondván, ha a távollét oka folytán az alkalmazottak felől megrendülne benne a bizalom. Meggyőződése szerint kizárólag teljes értékű ember lehet vezető, e nélkül pedig elveszíthetné pozícióját. Ezzel viszont továbblendíti magát a hazugságspirálba, lehetővé téve újabb és erősebb tünetek kialakulását, ami végül a munkaképesség romlásához, súlyos kórházi kezelésekhez, esetenként halálhoz vezet.

Becslések szerint minden második vezető beosztásban dolgozó úgynevezett menedzserbetegségben szenved, a szövetség tapasztalatai szerint ez az arány a hazai felsővezetők esetében 70-80 százalék. Furcsamód a magyar közép- és felső vezetők körében gyakrabban jelentkezik a menedzserbetegség, mint nyugat-európai vagy amerikai kollégáiknál. Mindezt a speciálisan kelet-európai kulturális örökséggel magyarázzák az érintettek, a mai vezérigazgatók, cégvezetők idősebb generációja ugyanis a szocialista vezetési stílust sajátította el, ami meglehetősen távol áll a versenyszféra teljesítmény-centrikus világától. Nem tudják felvenni a ritmust a piacgazdaság ütemével, vagy ha mégis, csak hatalmas kínok közepette. Teljesen ki kellett törölniük a múltból eredeztethető tapasztalataikat, rutinjaikat, ezt a traumát pedig sokan az egészségükkel fizették meg.

Orvos nélkül aligha van kiút

A beteggé vált menedzserek előbb-utóbb végleg felőrlik saját magukat, ezért mindenképpen orvosi segítséget kell, hogy igénybe vegyenek. Különben (Rotraud Perner neves osztrák pszichoterapeuta szavaival élve) továbbra is a hatalom bűvöletében élnek majd, holott valójában csupán a hatalom manipuláltjai.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk