Megjelent: 6 éve

Boltzár helyett fejlődést és értékarányos kompenzációt követel a VOSZ

A VOSZ továbbra is a leghatározottabban ellenzi a vasárnapi boltzár bevezetését, mert az munkaadónak, munkavállalónak és a magyar gazdaságnak is csak a kárára válna –írja a szervezet közleményében.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint ugyanakkor továbbra is szükség van a kereskedelem piaci fejlesztésére és az ott dolgozók fokozottabb megbecsülésére.

Mint írják: a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló, 2016. évi XXIII. sz. törvény visszaadta a vállalkozóknak a szabad kereskedés jogát és biztosította a lakosságnak a vasárnapi vásárlás lehetőségét. VOSZ értetlenül áll a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) ismét felvetette a vasárnapi boltzár elrendelésének napirendre tűzését, amellyel - úgymond - a kritikus munkaerőhiányt orvosolnák.
A VOSZ álláspontja a bolti kiskereskedelem korlátozásával kapcsolatban továbbra sem változott: egy ilyen lépés jelentős bevételektől fosztaná meg az államkasszát (adók, járulékok) és a kereskedelmi vállalkozásokat is (pl. határmenti bevásárlóturizmus), nem is beszélve azokról a magyar mikro- és kisvállalkozásokról, amelyek a hipermarketek bevásárló utcáin tevékenykednek.

A korlátozás hátrányosan érintené a több, mint félmilliós kereskedelmi munkavállalói réteg legalább 5-6%-át és családjaikat - több tízezer embert -, akik munkabér-csökkenést kellene elszenvedjenek, elesve a vasárnapi pótlékoktól is. Mindezt abban a helyzetben, amikor végre megindult a szektorban a bérszínvonal emelkedése – teszik hozzá. Mindeközben a lakosság igényei, bevásárlási szokásai nem változtak, tehát idén is erős őszi-téli szezon várható a bolti kiskereskedelemben, amelynek támogatásán és nem korlátozásán, akadályozásán kellene közösen gondolkodni!

A VOSZ továbbra is kiáll a bolti kiskereskedelemben dolgozók vasárnapi munkavégzésének értékarányos elismerése mellett, ezért - a LIGA és MASZSZ szakszervezetekkel közösen kidolgozott, 2016. május 5-i ajánlás szerint - megalapozott tárgyalásokat követően lehetségesnek tartja a vasárnapi bérpótlék emelését. Emellett figyelembe kell venni egyéb munkavállalói szempontokat is, így a vasárnapi munkavégzés elrendelésének korlátozását egyes munkavállalói csoportok (pl. a családos, gyermeket nevelő dolgozók) igényeit.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk