Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

8 éve nem kaptak fizetésemelést, most nyílt levelet írtak

Több mint háromezer könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési dolgozó által aláírt, béremelést követelő petíciót adott át a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága részére - írja az MTI.

images

Az utóbbi években semmilyen bértárgyalás nem zajlott a kulturális szférában; az állam "rosszabbul viselkedik" munkáltatóként, mint a legtöbb magáncég - mondta el a petíció átadását megelőzően az Emmi Szalay utcai épülete előtt a KKDSZ elnöke. Csóti Csaba hangsúlyozta: a petíciót az elmúlt hetekben nemcsak a KKDSZ tagjai, hanem a könyvtárosok, muzeológusok, levéltárosok és közművelődési dolgozók mintegy harmada aláírta.

A helyszínen Papp Katalin, a KKDSZ alelnöke által felolvasott petíció szerint a kulturális intézményekben dolgozó szakemberek fizetése messze elmarad az átlagbértől. Míg van olyan kiskereskedelmi lánc, ahol a pénztárosok is bruttó 300 ezer forintot keresnek, egy kezdő egyetemi végzettségű restaurátor vagy egy húszéves gyakorlattal rendelkező levéltáros, könyvtáros fizetése ennél bruttó 100 ezer forinttal kevesebb - áll a dokumentumban.

Az aláírók szerint azonban ekkora fizetésre is csupán az országos kulturális intézmények némelyikében lehet szert tenni: az önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozók bruttó átlagfizetése nem éri el a 200 ezer forintot és a munkatársak legalább kétharmadának fizetése sem haladja meg a bruttó 180 ezer forintot, a minden középfokú végzettségű munkavállalót megillető garantált bérminimumot.

Mint a dokumentum hangsúlyozza, folyamatos a szakemberek elvándorlása a magánszférába, ezzel azonban a közszféra számára elveszik a távozók értékes tudása is.

A KKDSZ azt szeretné, hogy kezdjenek tárgyalásokat a 2018. évre vonatkozóan a szakszervezet által tavaly kezdeményezett bérpótlék-emelésről, majd az átfogó bérrendezési politikáról.

Csóti Csaba az MTI-nek elmondta: a könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési dolgozók bérét több mint tíz éve nem rendezték. Tavaly ugyan a tárca szerint 15 százalékos béremelést hajtottak végre, ezt a mértéket azonban a KKDSZ számításai nem támasztják alá. A szakszervezet két alapvető követelése ezért a bérpótlék 50 százalékos emelése, valamint a kiszámítható bérrendszer megteremtéséről szóló tárgyalások megkezdése - közölte.

Csóti Csaba közölte: követeléseik elutasítása esetén a sztrájkot is fontolóra veszik.

A petíciót több szakszervezet is támogatja.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk