Megjelent: 16 éve

Vasárnapi nyitvatartás: a szakma döntsön!

A legerősebb kereskedelmi szervezetek a jelek szerint nem támogatják, hogy a politika döntsön egy olyan szakmai kérdésben, mint a vasárnapi nyitvatartás.

Gyakorlatilag helyre rakta Demján Sándor VOSZ-elnök a vasárnapi nyitva tartásról szóló vitát azzal, hogy az európai kereskedelem napján úgy fogalmazott, a kereskedő hadd döntse el maga, mikor tartja nyitva üzletét, a vasárnapi zárva tartásról szóló végleges döntés pedig ne politikai, hanem szakmai legyen.

Feiner Péter, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint mindenképpen a piacnak kell eldöntenie, mi a jó számára. A Spar ügyvezető igazgatója, úgy fogalmazott, nem tud álláspontot kialakítani az ügyben. Hasonló helyzetben van az OKSZ is, amelynek tagjai közül több elvben támogatná a zárva tartást, mások viszont mereven elutasítják azt.

A vasárnapi nyitvatartás mindazonáltal nem csak a hipermarketeknek jó, jóllehet a legnagyobb haszonélvezői a helyzetnek a nagy alapterületű üzletek. A kis üzletek tulajdonosai sem járnak rosszul vasárnap, hiszen az alapvető élelmiszereket ott szerzik be a vevők.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek