kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

NGM: az új tőkealapok a magyar gazdaságot, a hazai kis- és középvállalkozásokat erősítik

Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára elmondta az új kockázati tőkealapok indítása a magyar gazdaságot, a hazai kis- és középvállalkozások tevékenységét erősíti - írja az MTI.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn jelentette be, hogy a kormány új tőkealapok indításáról döntött, ennek érdekében a kabinet 8 milliárd forinttal megemelte a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjét, valamint két új tőkealap indításáról határozott, amelyek a közép-magyarországi és a határ menti vállalkozások fejlesztéseit segítik szeptembertől - jelentette be a tárcavezető.

Pomázi Gyula elmondta: a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkéjének 8 milliárd forintos megemelése mellett az alap befektetési időszakát 2025 végéig, a befektetések futamidejét, zárását pedig 2030. december közepéig meghosszabbította a kormány. Közölte: a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2011 és 2016 között mintegy 19 milliárd forintot "mozgatott meg", összesen 14 milliárd forintos kerettel rendelkezett, öt év mintegy 4,5 milliárd forint magántőkét is be tudott vonni a kockázati tőkebefektetéseibe.

Pomázi Gyula emlékeztetett: a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. két új tőkealapot is elindít. Közülük az első, 8 milliárd forintos keretösszeggel az Irinyi II. Kockázati Tőkealap a közép-magyarországi régió vállalkozásait támogatja majd befektetéseivel, és a kormány által elfogadott iparfejlesztési stratégia, az Irinyi Terv legfontosabb nemzetgazdasági céljainak elérését segíti. Olyan hazai kis- és középvállalkozásokat támogat majd, amelyek tevékenységükkel hozzá tudnak járulni az iparfejlesztéshez.

Másik új alapként a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap kezdi meg tevékenységét, ez 20 milliárd forintos keretösszeggel kezdi meg a működését. Ezzel az alappal a Magyarországgal szomszédos Kárpát-medencei országokban működő, innovatív vállalkozások számára kíván a kormány tőkebevonási lehetőséget nyújtani, illetve a hazai kkv-k határon átnyúló beruházásait is támogatja majd. Fontos feltételként a kis és közepes cégek befektetéseinek Magyarország nemzetgazdasági érdekeit kell szolgálniuk - hangsúlyozta az NGM helyettes államtitkára.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk