Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Pártok közti adok-kapok a bérekről

Az MSZP-szerint a kormány Európa Bangladesévé változtatta Magyarországot, a Fidesz ezzel ellentétben úgy véli az MSZP hagyott tömegeket segélyen és megalázó béreken tengődni. Az LMP pedig édeskevésnek tartja a kormányzati bérprogramot, amely szerintők nem oldja meg a kivándorlás miatt kialakult munkaerőhiányt.

Az Orbán-kormány leértékelte a munkaerőt, és ezzel Európa Bangladesévé tette hazánkat - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó szocialista párti országgyűlési képviselő. Bukottnak nevezte a gazdaságpolitikát, amely a tudásalapú társadalom helyett a munkaalapú társadalmat tűzte ki célul. Kiemelte, hogy hat év alatt rekord magasra nőtt a dolgozói szegénység. Valamint a több százezer közmunkásoknak a minimálbérnél is alacsonyabb járandóságáról beszélt, ami nem emelkedett.

Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke a sajtótájékoztatón arra kérte a kormányt, hogy a közfoglalkoztatottakat se hagyják ki a béremelésekből, ügyük szabályozását pedig emeljék vissza a munka törvénykönyvébe.

A Fidesz reagált a kijelentésekre: a frakció szerint az MSZP tömegeket hagyott segélyen és megalázó béreken tengődni, megduplázták a munkanélküliséget és munka helyett segélyt adtak. Felemlegették, hogy a szocialista kormányok nyolc év alatt kevesebbet emeltek a minimálbéreken, mint a Fidesz négy év alatt. Eredményként pedig felsorolták még, hogy kormányzásuk alatt kevesebb, mint felére csökkent a munkanélküliség, több közfoglalkoztatott talál a versenyszférában munkát.

"Édeskevésnek" tartja a kormány bér- és járulékprogramját az LMP, mert az szerintük nem fogja megoldani a kivándorlás és az a miatt kialakult munkaerőhiány problémáját. Szél Bernadett szerdai sajtótájékoztatóján radikális béremelést sürgetett. Kijelentette: a minimálbér jövőre sem éri el a 2015-ös létminimum szintjét, vagyis továbbra sem lehet majd abból megélni, ráadásul a minimálbér felett keresők semmilyen pluszjövedelemre nem számíthatnak.

Megismételte javaslatukat, amely a munkavállalók járulékát csökkentené 6,5 százalékkal. Ugyancsak problémának nevezte, hogy a társasági adók csökkentéséből a kis- és közepes vállaltok részesülnek a legkevésbé, holott a munkavállalók nagy részét ők foglalkoztatják. A minimálbér növelését szerinte a kormány csak a nagyvállalatok számára kompenzálja. Valódi fordulathoz az LMP szerint el kell törölni az egykulcsos adórendszert, de a közszférában is jelentős béremelést kell megvalósítani, ott ugyanis 2008 óta nem emelkedtek a jövedelmek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk