kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Lemondott az Ericsson pénzügyi igazgatója

Lemondott posztjáról Karl-Henrik Sundström, a svéd Ericsson AB pénzügyi igazgatója, egy héttel a megdöbbentően gyenge előzetes harmadik negyedéves eredményadatok közzététele után.

A nettó nyereség 36 százalékkal, 4 milliárd koronára (437 millió euróra) esett, noha az elemzők 6,14 milliárdra számítottak. Az eredmény sokkolta a piacot, miután az Ericsson egy hónappal korábban még azt közölte befektetőivel, hogy minden rendben van.

Sundström lemondását az elemzők úgy kommentálták, hogy elviszi a "balhét" a kudarcért, csökkentve ezzel a Carl-Henric Svanberg vezérigazgatóra nehezedő nyomást. A tegnap kiadott közlemény indoklás nélkül tudatja Sundström távozását, egyúttal bejelenti, hogy Hans Vestberg, a globális szolgáltatások üzletágvezetője lép a helyére.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek