Megjelent: 6 éve

337 millió forintnyi jutalom a Főpolgármesteri Hivatal dolgozóinak

A főjegyző 1,8 millió forinttal vezeti a jutalmazottak csaknem 670 fős listáját. Tarlós és helyettesei nem kaptak bónuszt.

Magyar Nemzet közérdekűadat-igénylésére Sárádi Kálmánné főjegyző ismertette a 2017-es év végén kiosztott jutalmak mértékét. Ő maga 1,8 millió forinttal vezeti a jutalmazottak csaknem 670 fős listáját, amelyről a politikusok az idén is hiányoznak. A főjegyző kiemelte: sem a főpolgármester, sem a helyettesei nem részesültek jutalomban, sőt Tarlós István már 2004 óta nem vesz fel efféle pénzt - írja a lap.

A jutalomlistán az élbolyban szerepel még 1,6 millió forinttal Bárdonné Benda Mónika aljegyző, Nagyné Varga Melinda, a Főpolgármesteri Hivatal kulturális, turisztikai, sport-, köznevelési és szociálpolitikai főosztályának a vezetője és Szegvári Péter főtanácsadó. A másfél milliósok táborát erősíti Kemecsei Zoltán János, aki az adófőosztályt, Kocsy Ildikó, aki a humánerőforrás-menedzsment elnevezésű főosztályt, valamint Schrödel Norbert, aki a szervezési és informatikai főosztályt vezeti. Rajtuk kívül a vezetők közül nyolcan kaptak egymillió forintot meghaladó, míg kilencen kereken egymilliós jutalmat. Ezt az összeget kapta a város főépítészeként ismert Mártonffy Miklós is, aki a városépítési főosztályt vezeti.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk