kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Szetey Gábor nyíltan vállalja másságát

Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára emlékezetessé tette a 12. Meleg Büszkeség Napját, amikor a nagy nyilvánosság előtt bejelentette, hogy meleg. Ő az első magyar vezető politikus, aki nyíltan vállalja másságát, politikusként korábban csak az SZDSZ-es Ungár Klára vallott homoszexualitásáról.

"Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok és európai. Közgazdász, személyügyi vezető. Társ, barát, néha ellenfél. És meleg. (...) Mint még sok százezren ebben az országban, akik, remélem, meghallják ezeket a mondatokat. Huh. Kimondtam." - mondta meghatódottan Szetey Gábor.

Az államtitkár kitért arra, hogy melegnek lenni nem választás kérdése, neki is 28 évébe telt elfogadni. Egyedül azt bánja, hogy időközben elhunyt édesanyjának sosem mondhatta el, pedig biztosan sejtette, hiszen utolsó beszélgetésükben is csak az elfogadásra, a boldog, örömteli életre bíztatta.

Szetey továbbá szorgalmazta, hogy vessünk véget a hallgatás kultúrájának, ne kelljen két élet között egyensúlyozni, s bátran beszéljünk az élet legfontosabb dolgairól: barátról, családról. Mindenki lehessen büszke magára, egyszerűen, halkan, könnyedén.

Szetey Gábor, mint HR-reformer

Szetey Gábort Gyurcsány Ferenc hívta haza 2006 júliusában a Philip Morris Argentína éléről, hogy személyügyi államtitkárként mozdítsa előre a közigazgatási reformot. Feladata elsősorban egy egységes teljesítményalapú értékelés bevezetése az állami szférába, de az informatikai, a beszerzési, a műszaki ellátási, az ingatlangazdálkodási feladatokat ellátó központosított háttérszervezetek kialakításáért is felelős. Célja, hogy az üzleti élet szervezetfejlesztési, karriertervezési, képzési és jövedelemgazdálkodási alapelveit meghonosítva hatékonyabb államapparátus jöhessen létre.

Szetey Gábor életútja

Szetey Gábor (38) közgazdász, okleveles tréner, színész. Egyetemi diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte 1992-ben. További tanulmányai: TMI Denmark Hillerod, Dánia, American Academy of Dramatic Arts New York, Egyesült Államok, IMD Orchestrating Winning Performance Program Lausanne, Svájc.

1989-1992 között az AIESEC (International Association of Students in Economics and Commerce) Nemzetközi Kongresszus '92 Szervező Bizottságának elnöke, 1992-1994 között a DOOR Inside Hungary Kft.-nél tanácsadó, értékesítési igazgató, majd a TMI (Time Manager International) Hungary Kft.-hez kerül, amelynek ügyvezetője, az amerikai TMI USA Inc.-nél pedig már szervezetfejlesztési tanácsadóként, trénerként dolgozik egy évig. Ezután a Kraft Foods Hungaria, majd a Philip Morris Hungaria, illetve Massalin Particulares (Philip Morris Argentína) személyügyi igazgatója. 2006 júliusától a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára.

Angolul felsőfokon, spanyolul középfokon beszél. Kedvenc időtöltése a kirándulás és a mozi. Vezetői hitvallása, a motivált és az elkötelezett beosztottak maximális bevonása a munkába. Életcélja hozzájárulni ahhoz, hogy a körülötte lévő világ jobb legyen.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk