kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

A Baltikumra számít a munkerőhiánnyal küzdő skandináv munkaerőpiac

Egyre szűkösebb a kínálat a munkaerőből Skandináviában, ezért sorra lazítják munkaerő-piaci szabályaikat az északi országok. Svédország és Dánia főként a három hónapig érvényes vízumok kiadásában látja a megoldást, a szociális juttatások terén viszont továbbra sem tesznek engedményeket a vendégmunkásoknak - írja a Világgazdaság.

images

images

A svéd kormány augusztusban jelentette be azt a tervét, amely szerint a vállalatoknak nem kellene a szakszervezetekkel és az állami foglalkoztatási hivatallal egyeztetniük, mielőtt külföldről próbálnak meg munkásokat toborozni. A hiányszakmákban három hónapig érvényes vízumok kiadásával csalogatnák az országba a külföldieket, amelynek időtartamát érvényes munkaszerződés birtokában egy évre hosszabbítanák; négyéves tartózkodást követően pedig véglegesen letelepedhetnének a bevándorlók.

Dánia hasonló vízumkönnyítésben gondolkodik, de a biztos siker érdekében mindezt egy összehangolt reklámkampánnyal is megtámogatja. Arról nem is beszélve, hogy elemzők szerint a jobbközép kormány további reformokkal enyhíthet a szigorú szabályokon, feltéve, ha megnyeri a november 13-ra kiírt előrehozott parlamenti választást.

Finnország a közeli szovjet utódállamokra számít a vendégmunkások terén: jelenleg 47 ezer orosz anyanyelvű dolgozik az északi országban, ez az összes külföldi dolgozó egyharmada. Norvégiában 75 ezer legális vendégmunkást tartanak nyilván, közülük húszezer a balti államokból érkezett. Az észteket, letteket és litvánokat a többi északi országban is tárt karokkal várják, hiszen az iparban, a szolgáltatói szektorban és az egészségügyben egyaránt szükség van rájuk.

Svéd- és Finnország az EU-államok többségével ellentétben nem korlátozza az új uniós tagok polgárainak a munkavállalását, de a gyakorlatban Dániában és a nem EU-tag Norvégiában is meglehetősen könnyen vállalhatnak munkát a kelet-közép-európaiak. Igaz, szociális juttatásokra alig számíthatnak, a térség kormányai ugyanis fennen hangoztatják, hogy nem adnak teret a szociális dömpingnek - írja a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk