kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Sorra szűnhetnek meg a munkahelyek a Brexitig is

A Brexit miatt rövid idő alatt 3500-12 000 munkahely vándorolhat át Nagy-Britanniából az Európai Unióba a pénzügyi szektorban, hosszabb távon pedig ennél is több állás szűnhet meg - figyelmeztetett a londoni City egyik vezetője a parlament illetékes szakbizottságának ülésén.

A pénzügyi ágazat Nagy-Britanniában több mint kétmillió, csak Londonban 396 ezer embert foglalkoztat, s az ország bankjai, biztosítói és vagyonkezelői sorra nyitják meg irodáikat a kontinensen, hogy az Európai Unióból való kilépés után is ki tudják szolgálni az ügyfeleiket- írja a vg. hu. Eddig 1600 állás szűnt meg a Brexit miatt.

A City azt szerette volna, ha a két fél a kilépés után is kölcsönösen elismeri egymás szabályozóit és felügyeleti rendszereit. Theresa May kormánya azonban erről lemondott, s egyfajta „megerősített ekvivalenciamodellt” javasolt, ám Brüsszel ezt elutasítja. Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója emlékeztetett, hogy az unión múlik, elfogadja-e az ekvivalenciát, és ezt csak abban az esetben teszi meg, ha a másik fél szabályrendszere legalább olyan szigorú, mint a sajátja. Ám ez Nagy-Britannia esetében nincs garantálva.

A pénzügyi szektornál is rosszabbul jártak a televíziós szolgáltatók, esetükben ugyanis alternatívát sem javasolt a kormány. Nagy-Britanniában 1200 nemzetközi tévécsatorna működik, amelyek az unió egész területén sugároznak. Engedély hiányában azonban kénytelenek lesznek áttelepülni valamelyik tagállam területére - figyelmeztette a bizottságot szakmai szövetségük vezetője.

Világgazdaság


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk