Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

EU: majdnem 6,5 millió munkahely jött létre az elmúlt két évben

A konkrétabbá tett versenyképességi törekvéseknek köszönhetően javult az Európai Unió gazdasági teljesítménye, de a kitűzött célok csak úgy érhetők el, ha a reformok újult erővel folytatódnak - állapította meg a témáról kedden Strasbourgban kiadott jelentésében az Európai Bizottság.

A Magyarországról szóló jelentésrész méltatja az államháztartás konszolidálásában elért eredményeket és a nemzeti reformprogram keretében eddig tett erőfeszítéseket, ugyanakkor az utóbbiak hatását korlátozottnak minősíti, és a reformok folytatását látja szükségesnek.

Általánosságban szólva a bizottság minden tagállamot az erőfeszítések megújítására szólított, leszögezve azt is, hogy egyes tagországokon másoknál jobban érezhető a "reformfáradtság". A legjobb teljesítményűek közé a dokumentumok tanúsága szerint Dánia, Észtország, Finnország, Írország, Luxemburg és Svédország tartozik.

Az EU eredeti célja az volt, hogy az évtized végére az unió a világ legversenyképesebb térségévé váljon, és közelebb kerüljön a teljes foglalkoztatáshoz. Ezek megerősítését a jelentés nem tartalmazza, de a brüsszeli bizottság értékelése szerint 2005-ös újraindítása után három évvel a "lisszaboni" - növekedési és foglalkoztatási - stratégia jól működik, és hozzájárul az uniós gazdaság jelenlegi, jelentős javulást mutató teljesítményéhez. A strukturális reformok eredményeként megkezdődött a növekedési potenciál fokozódása is, így javulnak a hosszú távú jóléti kilátások.

Brüsszel számításai szerint a stratégia 0,2 százalékponttal járult hozzá a 3 százalékos gazdasági növekedéshez. Az elmúlt két évben majdnem 6,5 millió új munkahely jött létre, 2009-ig pedig további 5 millió munkahely teremtődik a várakozások szerint. Jelentős termelékenységi növekedést is megállapít a jelentés.

A 27 uniós tagállam költségvetési hiánya jelentősen csökkent: a 2005-ben a GDP (bruttó hazai össztermék) 2,5 százalékát kitevő hiány 2007-re várhatóan 1,1 százalék lesz. A tagállamok együttes államadóssága a 2005-ös 62,7 százalékról 2007-re 60 százalék alá süllyedt. Európának a lisszaboni stratégia következő szakaszában tovább kell vinnie a reformokat, közösségi és nemzeti szinten egyaránt. Ez segíthet a globális pénzügyi nyugtalanság és a növekvő árak keltette hatások leküzdésében - áll a jelentésben, amelyet márciusban a tagországok állam- és kormányfői is megvitatnak.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint a stratégia olyan közös és gyakorlatias gazdasági menetrendet adott Európának, amely teljes mértékben tekintettel van az országok közötti különbségekre. Rámutatott azonban arra is, hogy egyes szakpolitikai területeken különbözik az előrehaladás mértéke, és "bizonyos tagállamok haladása sokkal erőteljesebb, mint a többieké".

Günter Verheugen vállalkozás- és iparpolitikáért felelős azt hangoztatta, hogy a program teljesítése valódi partnerséget igényel a tagállamok és az EU részéről. Emlékeztetett arra, hogy a megújított terv jelentős innovációnak biztosít teret, melynek során tíz kulcsfontosságú prioritást határoz meg az uniós szinten megvalósítandó reformok számára. Ezek közé tartoznak a kis- és középvállalkozások növekedési potenciáljának erősítésére, illetve a bürokrácia csökkentésének jobb szabályozására tett intézkedések. Ezenfelül még erősebben szeretnénk koncentrálni az oktatásra, a kutatásra és a fejlesztésre.

Az általános hiányosságok között említették Brüsszelben, hogy a GDP arányában a kutatásfejlesztésre fordított összegek nem tartottak lépést a nagyobb gazdasági növekedéssel, és tavaly távolabb kerültek a 3 százalékos távlati célkitűzéstől, 1,85 százalékra csökkentek. Még jelentős a lehetőségek száma az adminisztratív terhek csökkentése és az üzleti környezet javítása terén, elsősorban a kis- és középvállalatok számára. A hálózatos iparágak és szolgáltatások versenynek történő megnyitása lassan halad. Több munkaerőpiac tagoltsága fennmaradt, az oktatási rendszerek nem tesznek eleget azért, hogy biztosítsák a fiataloknak a szükséges és a munkaadók által igényelt készségeket és ismereteket. Európa továbbra is más vezető gazdaságok mögött áll az információs és kommunikációs technológiákra fordított beruházásokban és a termelékenység növelésére történő felhasználásukban.

Az új ajánlások közé tartozik, hogy a tagországok nemzeti szélessávú stratégiát állítsanak össze, és tűzzék ki célul, hogy az uniós lakosság legalább 30 százaléka nagy sebességű internetet használjon, és 2010-re minden iskola rendelkezzen internet-hozzáféréssel.

A Magyarországnak címzett specifikus ajánlások egyebek között az államháztartási deficit tervezettnek megfelelő ütemű csökkentését, az oktatás és képzés reformját, a foglalkoztatás regionális különbözőségeinek csökkentését, a hátrányosabb helyzetű csoportok munkához jutásának javítását, a közigazgatási és nyugdíjreformok folytatását foglalják magukban. Sürgetik a vállalkozói szabályozás javításának folytatását, a vállalkozói terhek további csökkentését, a kutatásfejlesztési kiadások hatékonyságának növelését, a magán- és közkutatások kapcsolatának javítását is. Biztosítani kell azt is, hogy 2010-re a kutatásfejlesztési kiadások az új célkitűzésnek megfelelően elérjék a GDP 1,4 százalékát - emelte ki a jelentés.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk