Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

15 éves a Széchenyi Kártya program

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta a Széchenyi Kártya program keretében az elmúlt 15 évben 1841 milliárd forint hitelt helyeztek ki a kis- és középvállalkozásokhoz (kkv), amelyek eddig 343 ezer hiteligénylést nyújtottak be, és 258 ezren már átvették, használják is a kártyát - írja az MTI:

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a program működtetésére és koordinálására hozta létre a KAVOSZ-t.

Az ünnepi rendezvényen Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára hangsúlyozta, a kisvállalkozói kártya célja, hogy a tőkehiányos hazai vállalkozói közösség kedvező kamatozású hitelhez juthasson.

Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: a Széchenyi Kártya program hat hiteltípusból áll, a hat termék alkalmas arra, hogy gyorsan eljusson a vállalkozásokhoz.

A rendezvényen átadtak kilenc jubileumi kártyát, egyebek mellett az első 100 millió forintos kártya igényléséért járót.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk