Megjelent: 5 éve

Rendszeres hétvégi munka, folyamatos műszakhosszabbítások, a darabszámok hajtása

Főként ezek miatt állnak odébb az autógyárak dolgozói. A visszaeső megrendelések most teret adhatnak a munkaszervezés újragondolására - írja a Népszava.

„Egy nap 18-an mentek el egyszerre. Ez egy fizetési nap volt. Amikor a dolgozó meglátta, mennyi a fizetés, sokszor meg sem várta a 2 órát, a munkaidő végét, hanem fogta a táskáját és ment kifelé. Vagy ment volna a HR-re, de a HR tudta, hogy ebből baj lesz, mert egy-két ember bement, és ezért bezárták az ajtót, nem engedték be a dolgozókat.”

„Régen úgy volt, hogy a két műszak között 11 órának el kell telnie. Most levették 8-ra. Ez azt jelenti, hogy egy éjszakás műszakból reggel 6-kor megy haza a dolgozó és vissza kell érni délután 2-re. Igen ám, de hogyan piheni ki magát? Mikor még utazik is egy-egy órát? Manapság már nagyon jó reklám egy cégnél, hogy kiírják, két műszakban dolgoznak. És inkább azt mondja akkor az ember: lehet, hogy kevesebb pénzért, de átmegy. Meg az is vonzó, hogy hétvégi munka csak ritkán van. Mondjuk ez üzleti húzás is, mert amikor odamegy, akkor meg kiderül, hogy mégse úgy van”.

„Már minden nap máshova helyeztek, a munkaerőhiány olyan szinten elharapódzott. Volt, hogy olyan részlegre tettek, ahol még soha nem voltam azelőtt, és megtapasztaltam, milyen újoncnak lenni. Gyakorlatilag betanítás nélkül azonnali elvárások voltak. És közölték, hogy egy műszakon belül hány darab legyen. És már jártak is a nyakamra, hogy miért csak ennyi.”

A fenti idézetek az ország bármely pontján az autóiparban dolgozó munkavállalóktól származhatnának, de ezeket a Kecskeméten és környékén működő autóipari cégek munkásai mondták a Vasas Szakszervezeti Szövetség megbízásából készült kutatás során.

A kutatás vezetője, Meszmann T. Tibor a Népszavának úgy értékelte, hogy szerinte az autóipari felfutás elhallgatott, de lényeges eleme a rugalmas, intenzív munkavégzés.

- Az interjúkból kirajzolódó kép - a munkaerőhiány okozta erős leterheltség, a rengeteg túlóra, a hétvégi műszakok, a megbecsültség hiánya, a be nem tartott ígéretek, a dolgozók gyors cserélődése miatt a betanulási idő hiánya - persze nem csak Kecskemétre jellemző. Ugyanezek a problémák a teljes hazai autóiparban megjelennek - jegyezte meg Spieglné Balogh Lívia, a Vasas alelnöke.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk