Megjelent: 17 éve

A VOSZ határozottabb fellépést sürget a feketegazdaság ellen

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint több elszántság, határozottabb fellépés, szigorúbb szankciók kellenének a feketegazdaság ellen. Azt javasolják, a legális vállalkozások helyett főként a maffiaszerűen működőket ellenőrizzék a hatóságok.

A VOSZ üdvözli az Antikorrupciós Koordinációs Testület létrejöttét, mivel minden olyan intézkedést támogat, amellyel a kormány fellép a feketegazdaság, a feketekereskedelem ellen. Azonban szkeptikusak, mivel szerintük jelenleg is megvannak azok a jogszabályi és intézményi feltételek, amelyek révén hatékonyan fel lehetne lépni az ügyeskedőkkel szemben.

A rendőrség mellett az adóhivatal, a vám- és pénzügyőrség, a határőrség, a népegészségügyi szolgálat, de még a munkaügyi felügyelőség munkatársai, a jegyzők, a közterület-felügyelők is felléphetnek a jogszabálysértők ellen. Ezenkívül, havonta tartanak konferenciát a témában, szakértői anyagok tucatjai születtek az elmúlt időszakban, újabb és újabb bizottságok állnak fel, konzultációk zajlanak le, mégsem sikerül érdemben visszaszorítani a feketegazdaságot.

A VOSZ szerint a hatóságok még mindig nem érzékelik a helyzet súlyát, nem elég elszántak, nincs meg bennük a kellő bátorság, s gyakran tévesen értelmezett szociális okokból nem lépnek fel határozottan a kereskedés elemi gazdasági, pénzügyi, higiéniai normáit sem betartó utcai árusok ellen, vagy szemet hunynak a feketén foglalkoztatott kertész vagy lakástakarító felett. Különösen rossz a helyzet vidéki falvakban, városokban, ahol bevett szokás, hogy számlaadás nélkül dolgoznak az iparosok.

Úgy gondolják, a tisztességes vállalkozók, iparosok, kereskedők kárára megy, ha nem normalizálódik a helyzet. Magyarországon már most is túl kevesen túl sokat adóznak, sokan mennek csődbe, hagynak fel a vállalkozásukkal. Másfelől azt is fájlalják a legális cégek, hogy miközben a hatóságok szeme előtt vígan megélnek a maffiaszerű tevékenységet folytatók, s csak a legritkább esetben buknak le, addig őket akkor is keményen megbüntetik, ha elkövetnek egy nem túl komoly szabálytalanságot.

A VOSZ továbbra is együttműködik minden kormányzati szervvel az illegális gazdaság visszaszorítása érdekében. Konkrét javaslataik közé tartoznak: a különböző hatóságok saját munkatársaik ellenőrzése, a szabálysértési és a büntetési tételek szigorítása.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek