kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Több mint 120 óvintézkedést vezettek be az újrainduló kecskeméti Mercedes-nél

Több mint 120 higiéniai- és védőintézkedést vezettek be a termelés újraindítását megelőzően a kecskeméti Mercedes-gyárban - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Christian Wolff a kecskeméti Mercedes-gyár fényező és összeszerelő üzemeinek bejárása során elmondta: a több hetes leállást követően április 28-án elindított termelés során fokozatosan térnek vissza a normális működéshez.

Első lépésként mindenkinek hozzá kell szoknia a védőintézkedésekhez és a változásokhoz, de alkalmazkodniuk kell ahhoz is, hogy beszállítóik is csak fokozatosan indítják be a termelésüket - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a gyárban három héten át reggeli kezdéssel, de nyújtott munkarendben csak egy-egy műszak dolgozik. Ezt követően, május végétől állnak át a kétműszakos termelésre.

Hangsúlyozta: igyekeztek valamennyi részfolyamatra olyan óvintézkedést alkalmazni, amely biztosítja, hogy a dolgozók biztonságban végezhessék a munkájukat. A munkafolyamatokat igyekeztek úgy átalakítani, hogy megfeleljen a biztonsági távolságtartás előírásának, ahol ez nem volt megoldható a munkatársaknak kötelezően maszkot, védőszemüveget vagy plexi védőmaszkot kell használniuk.

Gyakrabban takarítanak és fertőtlenítenek is a gyárban, és több pihenőzónát hoztak létre, az asztalokra válaszfalakat tettek. Egyben növelték az étel- és italautomaták számát, az étkezdében a munkatársak előre csomagolt vagy saját evőeszközöket használhatnak - mondta.

Beszámolt arról is, hogy az adminisztrációs területen továbbra is a home office-ban történő munkavégzést ajánlják azoknak, akiknél ez megoldható.

A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között.

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk