Pécs 
Megjelent: 5 éve

Meg akarják szerettetni a pécsi buszsofőröket

A pécsi buszközlekedési vállalatnál működő Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) kampányt indít, hogy közelebb hozzák egymáshoz a dolgozókat és az utasokat.


A szakszervezet közleménye szerint az országban egyedülálló kezdeményezéssel meg akarják szerettetni az utasokkal a buszsofőröket, sőt még az ellenőröket is. A "Nézzünk együtt a tükörbe!" szlogennel indított kampány célja, hogy csökkentsék a konfliktusok számát.


Várják az utasok javaslatait is


A szakszervezet szeretne eloszlatni néhány sztereotípiát, bemutatja a sofőrök, ellenőrök és műszaki dolgozók munkáját úgy, ahogyan eddig csak kevesen ismerhették, illetve segítséget kérnek az utasoktól, hogy szerintük miképpen láthatnák el jobban a munkájukat a sofőrök és az ellenőrök.


A projekt alakulását a www.facebook.com/nezzunkatukorbe, valamint a szakszervezet honlapján, a pfdsz.hu-n lehet nyomon követni.(MTI)


2014. augusztus 5.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek