Megjelent: 17 éve

A kollektív szerződések a külföldiekre is vonatkozhatnak

Jogosan lépett fel a svéd építőipari szakszervezet, amikor ragaszkodott ahhoz, hogy a külföldről küldött építőipari munkásokra is a svéd kollektív szerződés vonatkozzon. Legalábbis erre az álláspontra jutott az Európai Bíróság főtanácsnoka a nagy port kavart svéd-lett vitában.

images

images

Egy lett cég 2004 májusában a svédországi Vaxholm városában építkezésen vett részt, és a lett munkások fizetése az ágazatra érvényes kollektív szerződésben rögzített minimumbér alatt maradt. A svéd szakszervezet tárgyalásai eredménytelenek maradtak, így blokád alá vette az építkezést, nem engedte, hogy dolgozhassanak a lettek, akik végül is távoztak.

Munkáltatójuk ezért csődbe jutott, majd kártérítésért beperelte a svéd szakszervezetet. A főtanácsnok szerdai véleményében úgy látja, hogy az uniós joggal összeegyeztethető, "ha közérdekből indított és arányos kollektív fellépéssel" rákényszerítik a külföldi szolgáltatóra a kollektív szerződésben rögzített bérszintet. Egy másik ügyben, ugyancsak tegnap közzétett másik főtanácsnoki vélemény szerint az is jogos, ha a szakszervezetek kollektív fellépést kezdeményeznek az ellen, ha egy az unióban működő cég a termelését egy olcsóbb bérű országba akarja áttelepíteni a közösségen belül.

A svéd-lett ügyben a főtanácsnok hagyott egy kiskaput is. A kollektív fellépés arányosságának megítélésében azt javasolja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság vizsgálja meg: a kollektív szerződés feltételei valóban jelentősen hozzájárulnak-e a külföldre rendelt munkavállalók védelméhez. Ha ugyanis a vállalkozás székhelye szerinti tagállamban lényegében hasonló védelmet élveznek a munkavállalók, akkor talán még sincs szükség a kettős védelemre.

Napi Gazdaság


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk