kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

MSZOSZ: aránytalanul nagy terhek a munkavállalókon

Az elmúlt időszak igazolta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) azon aggályait, miszerint az egyensúly helyreállítása érdekében a munkavállalókat aránytalanul nagy terhek sújtják, és amelyek miatt a szövetség eredetileg nem támogatta a konvergenciaprogramot - fogalmaz az MSZOSZ közleményében.

A közlemény szerint a munkavállalói terhek növekedése meghaladja az előző évi tárgyalásokon előre jelzett mértéket. A legfrissebb KSH számok azt mutatják, hogy az év első két hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 6,5, míg a nettó átlagkeresetek csupán 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-februári reálkereset így 7,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - a fogyasztói árak tervezettnél gyorsabb, 8,3 százalékos emelkedése mellett - áll a közleményben.

Az MSZOSZ szerint az is a lakossági terhek vártnál nagyobb növekedését jelenti, hogy az infláción belül a lakosság fogyasztását leginkább érintő tételeknél (élelmiszerek, háztartási energia) volt a legnagyobb az árak emelkedése. A munkavállalói járulék és adóterhelés növekedése a bruttó béremelésből 6 százalékot elvisz, ami a magas inflációval együtt a keresetek reálértékének hosszú évek óta nem tapasztalt mértékű csökkenését eredményezi - teszik hozzá.

Az előrejelzések szerint 2007-ben éves szinten a bruttó bérnövekedés 8 százalék körül fog alakulni, ami a szintén előre jelzett 7 százalékos infláció mellett a reálkeresetek 3,9 százalékos csökkenését jelenti - fogalmaz az MSZOSZ.

Az MSZOSZ ezért a konvergenciaprogram teljesítéséről készült időszakos jelentéssel összefüggésben azt kéri a kormánytól, hogy részletesen vizsgálja meg az intézkedések hatását az egyes ágazatokon, alágazaton belüli bér- és foglalkoztatási folyamatokra. "Kérik továbbá, hogy külön mutassa be a kormány a konvergenciaprogramnak a munkavállalók jövedelmi helyzetére gyakorolt hatásait. Az MSZOSZ szükségesnek tartja, hogy a kért hatásvizsgálatokat még a 2008-as évre vonatkozó költségvetési, adó- és bértárgyalások előtt megtárgyalják az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek