kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Ennyi jutalmat osztottak ki az ügyészségeken

Évről-évre emelkedik a fizetés és a plusz juttatások összege is az ügyészségen. 2017-ben húsz százalékkal növekedett a kereset az előző évihez képest, a juttatások pedig megfeleltek egy 13. havi bér összegének - írja a zoom.hu oldal.

images

A Zoom.hu közérdekű adatigénylésére adta ki az adatokat a Legfőbb Ügyészség, melyből kiderül, hogy 2017-ben 2,52 milliárd forintot fordítottak az alkalmazottak pénzbeli jutalmazására, azaz fejenként átlagosan 570 ezer forintot osztottak szét.

Az ügyészségen 2015-ben az átlagos kifizetés 322 ezer forint volt, 2016-ban 386 ezer forint.

2017-ben 4427 fő kapott jutalmat az ügyészségen. A Legfőbb Ügyészség kiemelte, hogy a jutalomkeretből nemcsak az ügyészek, hanem valamennyi ügyészségi alkalmazott differenciáltan részesülhetett - írják.

Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség csúcstartónak számít, itt 278,5 millió forintot fordítottak 382 munkatárs jutalmazására. De mégsem itt, hanem a Szegedi Fellebbviteli Főügyészségnél adják a legmagasabb jutalmakat, itt 786 ezer forint az egy főre eső átlag. A legkisebb jutalmakat a Siófoki Járási Ügyészségnél osztják.

zoom.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk