Megjelent: 6 éve

Eddig tizenöt milliárd forintba került a Paks II. munkatársainak bére

A még csak tervszakaszban lévő paksi beruházásért felelős állami cég munkatársainak átlagos évi bérköltsége 17 millió forint. 42 vezető havi 2 milliónál többet keres.

Először az MFor írta meg, hogy összesen 41 vezető kap 2 millió forintnál is magasabb fizetést a paksi atomerőmű bővítéséért felelős állami vállalatnál, ezután az Átlátszó kiszámolta, hogy a Paks II. projektcég megalakulása, azaz 2012 óta összesen mennyit költöttek a fizetésekre. Később az RTL érdeklődött aziránt, hogy miért ilyen magas a vezetők bére. Az indoklás szerint azért, mert magasan kvalifikált, hozzáértő, szakirányú végzettségű és megfelelő tapasztalattal rendelkező vezetőkre van szükségük.

Már 41 olyan vezető dolgozik a paksi bővítésért felelős cégnél, aki bruttó 2 millió forintnál többet keres havonta. Lenkei István, a cég vezérigazgatója például havi 4 millió forintot keres 10 százalékos prémiummal, ami évente bruttó 52,8 milliót jelent. Ezen felül igazgatósági tagságáért is külön pénzt kap, valamivel több mint bruttó 600 ezer forintot.

Az adatokat idézve a 168ora.hu azt írja, hogy a pénzügyi beszámolók végösszege 15 milliárd 104 millió 74 ezer forint, ami éves bontásban így fest:

-2012: 179 millió forint
-2013: 935 millió forint
-2014: 1 milliárd 593 millió forint
-2015: 2 milliárd 581 millió forint
-2016: 4 milliárd 134 millió forint
-2017: 5 milliárd 679 millió forint

A lap azt írja, hogy közben az Orbán-kormány paksi bővítésért felelős miniszterének, Süli Jánosnak a fizetése 1,1 millió forintról ötmillióra emelkedett. Ezzel párhuzamosan pedig a közszférában építik le a dolgozók 15-20 százalékát.

168ora.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk