kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Márciusban is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

Márciusban 10,2 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A növekedés huszonhatodik hónapja, 2017 februárja óta kétszámjegyű. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 377 100 forint volt az átlagkereset, 9,1 százalékkal több a tavaly márciusinál. A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 244 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 251 600 forint volt.

Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,0 százalékkal nőttek a keresetek, a bruttó átlagkereset 352 200 forint, a nettó átlagkereset 234 200 forint volt. A márciusi 3,7 és az első negyedéves 3,2 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 7,1 illetve 7,6 százalékkal emelkedtek.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a vállalkozásoknál 11,6 százalékkal, a költségvetési szférában 2,5 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset és 384 ezer 800, illetve 362 ezer 300 forintot tett ki. A feldolgozóipari 13,6 százalékoshoz hasonló 13,7 százalékkal emelkedtek a keresetek az építőiparban is, de az előbbi 390 ezerre nőtt, míg az utóbbi 279 ezer forintra emelkedett márciusra. Az infokommunikáció területén 671 ezer forint, a pénzügyi biztosítási szektorban 534 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset márciusban, ami 15,4, illetve 4,2 százalékos növekedésnek felel meg.

Az oktatásban 4,0, az egészségügyben 5,0 százalékos emelkedés eredményeként 325 ezer, illetve 340 ezer forint volt a márciusi átlagkereset.

A teljes munkaidőben alkalmazottak száma 101 ezerrel 3,08 millióra nőtt tavaly március óta, a vállalkozásoknál 104 ezerrel nőtt a létszám, a költségvetési szerveknél csökkent. A közfoglalkoztatottak száma 36 ezerrel, 97 ezerre csökkent.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk