kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Nincs elég kapacitása az APEH-nek a többletmunkához

Kevés az APEH-nek az 500 új munkatárs az idén rábízott feladatok ellátásához - nyilatkozta Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhivatal volt elnökhelyettese a Napi Gazdaságnak. A szakember a jelenlegi adórendszert bírálva úgy vélekedett négy-öt fő adónemet meg kellene tartani, de minden mást el kellene felejteni.

A gazdasági és társadalmi viszonyok nem indokolják, hogy ilyen bonyolult adórendszert működtessünk. A jelenlegi helyzet elfogadhatatlan: az elmúlt négy évben több adónem született, mint 1987 és 1991 között, amikor az új adórendszer létrejött - mondta a lapnak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az adóbevételek 95 százaléka a négy-öt fő adónemből származik, a maradék öt százalék pedig a több mint harminc bagatell adónemből. Utóbbiakat el kellene felejteni, inkább az szja-kulcsot kellene megemelni még egy százalékponttal. Indokolatlanul tartják fenn az egyes tárcákhoz kapcsolható adónemeket, például a kulturális vagy az innovációs járulékot. Ezeket a normál adónemekből kellene beszedni, majd odaadni a minisztériumoknak.

Magyarországon nagy a feketegazdaság súlya, ezért nem a könnyebben elkerülhető, jövedelmi típusú adókra kellene helyezni a hangsúlyt, inkább a fogyasztást terhelő adókra, vagyis az áfára és a jövedéki adókra. Ehhez persze meg kellene erősíteni az adóhivatalt, és folyamatosan nyugtaellenőrzéseket végeztetni. Nagy pénzek fordulnak meg az országban a viszonylag kedvező nyereségadó-mérték miatt, de a folyamat kezd leállni, amihez a különadó bevezetése is hozzájárult.

A környező országok nagyon alánk ígérnek: a versenyképesség érdekében célszerű lenne csökkenteni az iparűzési adót, a társasági adót, az innovációs járulékot és a különadót. A működőtőke számára a munkaerőköltség, vagyis a közteher mértékének csökkentése is fontos lenne, de a járulékok radikális, 10 százalékpontos csökkentésében nem hiszek. Aki 40 százalékot el tud titkolni, az 35 százalékot is el fog - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.

A szakember szólt arról is, hogy a Szerencsejáték Felügyelet átvételét leszámítva értelmes volt a feladatok átruházása az adóhatóságra, de nem egyszerre kellett volna végrehajtani. A hivatal kapott ugyan 500 főt, de a többletmunkát 1500 ember tudná elvégezni - jegyezte meg.


Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk