Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Elkészült az időpótlékról szóló törvénytervezet

Az érdekképviseletekkel közös munkában a tárca elkészítette a hivatásos és szerződéses állomány szolgálati időpótlékáról szóló törvénytervezetet, amelyet a parlament már a napirendjére is tűzött - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Honvédszakszervezet három napos kongresszusának megnyitóján Balatonkenesén.

A törvény 2008 januárjától "létrehozza újra" a szolgálati időpótlékot, amelynek mértéke az Országos Érdekegyeztető Tanács bértárgyalásaitól függ majd - tette hozzá Szekeres Imre. A miniszter rámutatott: a tiszthelyettesi állomány számára is megteremtették az életpálya karrier lehetőségét.

A legalább 20 év szolgálati idővel rendelkező tisztek és tiszthelyettesek kedvezményes nyugellátását továbbra is garantáljuk - jelentette ki a honvédelmi tárca vezetője, megjegyezve: elértük azt is, hogy az általános társadalombiztosítási nyugdíjrendelet 2008. januárjától bekövetkező változásai a 20 év szolgálati idővel rendelkező katonákat nem érintik.

A miniszter utalt arra is, hogy felemelték a havi élelmiszer utalványok értékét 4.500 forintról ötezerre, a szerződéses legénységi állományt illetően a meleg étkeztetési hozzájárulást pedig kilencről tízezer forintra növelték. Hozzáfűzte: a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek ruházati illetményének normaösszegén belül a készpénzfizetés mértékét 15 ezer forintról 25 ezerre módosították.

Szekeres Imre közlése szerint a ruházati illetmények normaösszegén felül a katonák és közalkalmazottak jövő júniusban további egyszeri, soron kívüli 20 ezer forintos ruházati pénzt fognak kapni. Hangsúlyozta: a keresetnövelő intézkedések sorába tartozik az is, hogy egyszeri juttatásként üdülési csekket is kap a személyi állományt. Közlése szerint támogatni fogják munkáltatói kölcsönök folyósításával a lakásvásárlást is.

Mészáros Géza, a több mint kilencezer tagot tömörítő Honvédszakszervezet elnöke utalt arra, hogy az évek során modern, európai szakszervezetté vált a Magyar Honvédség érdekvédelmi szerve, s korrekt résztvevői a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumnak. Szavai szerint az elnökség írásos beszámolója "egy sikertörténetről szól", de abban számos kritikát is megfogalmaztak.

Emanule Jakob, az uniós tagállamok honvéd szakszervezeteit tömörítő EUROMIL elnöke a kenesei kongresszuson azt hangsúlyozta, hogy 36 tagszervezetük van 24 európai országból, s mint mondta: az EUROMIL mindig olyan kérdésekre koncentrál, amelyek a tagszervezeteik érdekeit szolgálják.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a szövetség taglétszáma már meghaladja a tízezret, s a jogosítványaik a jogállási törvény alapján most már biztosítottak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk