kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Speciális közmunkára küldenék a hajléktalanokat

A hvg.hu birtokába jutott kormányzati előterjesztés szerint így felkészíthetőek lennének az emberek a munkaerőpiacra való visszatérésre.

images

Az utcán élőkre szabott, speciális közmunkaprogramokat dolgozna ki a kormány, mert először ilyen "védett" munkahelyen kell felkészíteni őket arra, hogy később helyt álljanak a munkaerőpiacon - írta a birtokába jutott előterjesztésre hivatkozva a hvg.hu.
A lap két hajléktalansággal kapcsolatos előterjesztést ismert meg, amelyek még csak most kerülnek a kormány elé, így döntés egyelőre egyikről sincs. Az egyikben szó van róla, hogy a fővárosi aluljárókat lezárnák éjszakára, mivel csak így biztosítható "a közbiztonság, a köztisztaság, az állagmegóvás", illetve a "jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése". (Tarlós István főpolgármester is megerősítette, hogy valóban létezik ez a koncepció.)

A másik dokumentumot Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közösen jegyzi, és a címe alapján a hajléktalanok társadalomba történő visszavezetéséről szól - derül ki a cikkből. Mindezt a hajléktalanok számára indított "célzott közfoglalkoztatási programok" indításával oldanák meg. A Belügyminisztériumnak kellene erre javaslatot kidolgozni, valamint a már folyamatban lévő ilyen jellegű programokat kibővítenék, hogy minél több otthontalan kerülhessenek be ezekbe.

Ez viszont csak akkor megy, ha személyes segítséget is kapnak, illetve amennyiben a lakhatásukat is támogatják, ezért a belügyminiszternek a pénzügyminiszterrel és az emberi erőforrások miniszterével együtt kell kitalálnia, hogy ezekben a közmunkaprogramokban milyen szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is kapjanak a hajléktalanok, és ehhez milyen pénzügyi forrásokra lenne szükség - írta a hvg.hu. Képeznék is a hajléktalanokat, felkészítenék őket "a személyes higiéniára és a közösségi együttélésre", és minden melegedőben lenne számítógép és internet, hogy munkát kereshessenek - a jól hangzó tervek szerint.

hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk