kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Rossz helyre ment a vonat, leváltották a Nyugati pályaudvar csomópontvezetőjét

A szeptember 10-én történt téves utastájékoztatás miatt váltotta le alkalmazottját a MÁV.

images

Szeptember 10-én tévedésből egy melléksínre húztak ki egy elővárosi szerelvényt. A 24.hu cikke szerint a vonat Monor felé ment volna, de pár száz méter után megállt egy mellékvágányon. Az utasoknak a vágányok és az álló szerelvények közt sétáltak vissza a pályaudvarra.

A beszámolók szerint az utasok közt volt egy veszélyeztetett terhes nő is, többen pedig kisgyerekkel igyekeztek visszajutni a Nyugatiba. Júniusban már történt hasonló eset, akkor is egy Monor felé induló vonatot húztak ki a tárolóvágányra. „A hangos utastájékoztatásban bemondták, hogy a vonat nem fog közlekedni, de a vágány végén található vizuális kijelzőn a járat adatai induló vonatként jelentek meg. Emiatt hitték az utasok azt, hogy a vonat elindul Monor irányába” - tájékoztatta a MÁV a 24.hu-t. A társaság közölte a portállal, hogy a téves utastájékoztatás miatt a MÁV felmentette vezetői tisztségéből a Nyugati pályaudvar csomópontvezetőjét.


24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk