Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A tűzoltók kérik a túlórák kifizetését

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) arra kéri a Belügyminisztériumot: kezdeményezze az Országgyűlésben a szolgálati törvény módosítását, annak érdekében, hogy 2019 január 1. után is kifizethetőek legyen a túlórák a tűzoltók számára - írja az MTI.

Salamon Lajos az érdekvédelmi szervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy a jogszabály szerint a jövő év elejétől a túlórákat már csak szabadidővel válthatnák meg a tűzoltók. Ez azonban a jelenleg is égető létszámhiány miatt a lakosság biztonságának, a tűz- és kárelhárítás hatékonyságának rovására menne - figyelmeztetett.

Szerinte az lehetne a megoldás, hogy a parlamenti ciklus végéig halasszák el az intézkedés végrehajtását, mert attól tartanak, az csak a jelenlegi minimális szolgálati létszám csökkentése mellett valósítható meg.

Az intézkedés átlagosan 15 százalékos jövedelemcsökkenést jelentene az állománynál, ami gyengítené a pálya vonzerejét. Annál is inkább, mert jelenleg plusz ezer ember kellene a tűzoltóság zökkenőmentes működéséhez - fűzte hozzá Salamon Lajos.

Azt is kifogásolta, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) annak ellenére nem egyeztet az életpályamodell megvalósításáról a szakszervezettel, hogy a Belügyminisztérium azt kérte, egyeztetett állásponttal érkezzenek a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésére.

Vidó Attila, a HTFSZ alelnöke elmondta, az idén fordul elő először, hogy az OKF nem támogatja az immár 12 éve megszakítás nélkül megrendezett emlékezés napját. A Tűzoltókért Alapítvány rendezvényén a hivatásuk teljesítése közben életüket áldozó tűzoltókra emlékeznek szerdán, annak a napnak az évfordulóján, amelyen a budapesti műszaki egyetemen pusztító tűz oltása közben meghalt három kollégájuk.

Levélben kérték az OKF vezetését, hogy biztosítsanak áramellátást a megemlékezés megtartásához, illetve azt szerették volna, ha a tűzoltólaktanyákban 17 órakor megszólalnak a szirénák. Az OKF elutasította a kérést - mondta Vidó Attila.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk