kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Lengyelek: lassan csökkenő munkanélküliség

3,07 millióról 3,04 millióra csökkent a lengyel munkanélküliség a lengyel kormány felmérései alapján. A kedvező gazdasági mechanizmusokat jól példázza, hogy nem csupán a humánügy területén, de a kereskedelemben is egyre pozitívabb összképet mutat a lengyel piacgazdaság valamennyi mutatója.

A kereskedelmi fellendülés szintúgy, mint a munkanélküliségi ráta is kedvező évközi eredményeket mutat a lengyel gazdaságban.

Az egy évvel korábban mért 19,6 százalékos munkanélküliségi rátával ellentétben ez év júniusában már 19,5 %-os részeredményt kaptak a statisztikusok, ami augusztus elejére további két tizeddel mérséklődött. Bár még így is soknak tűnik a 3,04 milliós munkanélküliségi arány a foglalkoztatottak alapsokaságához képest, mégis a gazdasági mutatók további erősödését remélik a statisztikusok.
A kiskereskedelem mutatóinak szintén kedvező alakulásáról árulkodik, hogy a 8,6 százalékos mutatóval szemben júliusban 10,9 százalékos kiskereskedelmi forgalombővülést mutatott ki a statisztikai hivatal.




A HVG jelentése nyomán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk