Megjelent: 5 éve

Felmondott a zalaegerszegi szívsebészeti osztály vezetője

Alotti Nasri húsz év után távozik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről - írja a 444.hu.

Alotti Nasri húsz év után távozik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről - adta hírül a 444.hu. Az orvos a döntését nyílt levélben indokolta meg, mely a Facebookon terjed. Mint írta, az osztályára júliusban bekerült egy beteg, akinek sürgős szívműtétre lett volna szüksége, de „indokolatlan egy hét tartózkodás után, műtétre várva meghalt”. Az eset megrázta Alotti Nasrit, aki szerint a kórház nem kezelte elég komolyan az ügyet.

Szóbeli közlésem ellenére ön és orvosigazgató úr az ügyet semlegesen kezelték. Elvártam volna legalább egy belső vizsgálatot az ügyben” - írta levelében a kórház igazgatójának. „A történtek után két komoly gondolat gyötört. Vajon jobb lett volna, ha csöndben maradok, s nem csinálok ebből ügyet, mondván úgy is tele van az egészségügy hasonló esetekkel, legfeljebb ha a beteg hozzátartozói beperelik a kórházat, a bíróságon majd kitalálok egy kegyes hazugságot. Vagy kockára téve a szakmai egzisztenciámat, családom biztonságát félre állok, mert tovább nem tudok ebben a feszült, bizalommentes légkörben dolgozni. Az utóbbit választottam. Így, a fentieket figyelembe véve, 2019. szeptember 4-től közalkalmazotti jogviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetését kezdeményezem” - fejtette ki Alotti Nasri.

Arra is kitért, hogy a kórház szívsebészeti osztályán személyi és tárgyi hiányosságokat tapasztalt, melyek belső fezsültséget okoztak. „Ezekről a hiányosságról hivatalosan Önt mindig tájékoztattam. A zökkenőmentes, betegcentrikus és folyamatos ellátás biztosításáért a betegek és a kórház érdekeit szem előtt tartva, fegyelmezetten és önzetlenül tanúbizonyságot tettem együttműködésemről” - olvasható a levelében. Az orvos a 444-nek e-mailben megerősítette, hogy a levél tőle származik.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház csütörtökön sajtóközleményt adott ki, mely szerint Alotti Nasri levele több súlyos, becsület csorbítására alkalmas, a szívsebészeti osztály és a kórház szakmai munkáját megkérdőjelező állítást tartalmaz. „Sajnálatos módon a levél hangneme és írójának egyéni látásmódja, amelyet felindultsága okozott annak megírásakor, saját vélemény alapján rossz színben tünteti fel az intézményben folyó szakmai és igazgatási munkát, ezért annak tartalmát a leghatározottabban visszautasítjuk. A közvélemény tájékoztatására alkalmatlan egy közalkalmazott által a munkáltatójának a taglalt körülmények között írt levele. Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a Zala Megyei Szent Rafael Kórház és munkatársai jó hírnevét és tanúsítsanak jogkövető magatartást, ellenkező esetben a jó hírnév és becsület csorbítására alkalmas állításokkal szemben a kórház vezetése megfontolja a jogi lépések megtételét. Megnyugtatásul közöljük, hogy a kórház szívsebészeti osztályán a szakmai munka Med. habil. Dr. Alotti Nasri PhD. távozása után is megfelelő színvonalon, szakmailag magasan képzett szakorvosok részvételével, a szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosításával az elvárható gondosság maximális figyelembevételével zajlik. Ezúton is még egyszer köszönjük Med. habil. Dr. Alotti Nasri PhD. közel negyed évszázados, kórházunkban elvégzett szakmai munkáját” - olvasható a közleményben.

444.hu
fotó: pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk