Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Egyre jobban keresnek a felsővezetők Kínában

A kínai tőzsdéken szereplő mintegy 1250 kínai vállalat felső vezetői együtt tavaly 2,2 milliárd jüant, azaz 280 millió dollárt kerestek, a múlt évben a vezetői átlag megközelítette a 163 ezer jüant évente, ami 20 ezer amerikai dollár felett volt. Mindeközben már 50 ezer jüannyi éves bérért is dolgoztak felsővezetők.

Tavaly a kínai felsővezetői fizetések átlagban 18 százalékkal emelkedtek. A legjobb fizetést a Ping An biztosítói csoport főnöke kapta: 17,1 millió jüant, azaz bőven 2 millió dollárnál többet. Cégénél a vezetők együttesen 8 és fél millió dollárnak megfelelő pénzt vihettek haza. A legjobb pénzeket a pénzintézeteknél fizették, a nevezett biztosítót követően két állami nagybanknál adták a legnagyobb vezetői fizetéseket, igaz, ezen pénzintézeteknél az éves adózott eredmény is szépen, legalább 50 százalékkal nőtt, de volt, ahol háromszorosára.

A vezetői fizetések Kínában erősen függnek a vállalatok teljesítményétől, ha az a tőzsdén nem jól szerepel, akkor a vezetői pénz is igen szerény, van, ahol éves szinten éppen csak meghaladja a 6 ezer amerikai dollárnyit, azaz az 1,2 millió forintnak megfelelő összeget.

A pénzügyi szektort az elektronikai vállalatok követik a vezetői javadalmazási listán: nagyjából a banki fizetések bő harmadát kapják az ágazat jó vállalatainak vezetői.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk