Megjelent: 7 éve

16 ezer új munkahelyet hoz a HIPA

Az első tíz hónap befektetői döntései alapján 16 ezer munkahely jön létre a HIPA közreműködésével.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével az első tíz hónapban 64 magyarországi befektetői döntés született, és 16 ezer munkahely jön létre - mondta Ésik Róbert, a HIPA elnöke pénteken az M1 csatornán.

Ésik Róbert kifejtette: a külföldi befektetők a döntéseknél több szempontot mérlegelnek, köztük az adott ország gazdasági és politikai stabilitását, az utóbbi időben egyre jellemzőbb a rendelkezésre álló munkaerő számba vétele.

A HIPA elnöke szerint Magyarországon a befektetők elégedettek a munkaerő minőségével, ami újabb befektetési döntések alapja is. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország nagy hozzáadott értékű munkahelyeket létrehozó befektetéseket ösztönözzön, mert ezek az állások teszik lehetővé a fiatalok helyben maradását.

MTI/MH
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk