Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Legkésőbb 2024-ig el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasútnak

A miniszter szerint azért kell mielőbb megépíteni déli szomszédunkkal a vasútvonalat, mert a verseny azért folyik, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal. Szijjártó Péter szerint jelentősen segíti a munkahely teremtést a beruházás.

A miniszter az MTI-nek azt mondta: a Budapest-Belgrád vasútvonal háromoldalú projektjéről először a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnökével, Ning Csi-csövel tárgyalt egy kétoldalú megbeszélésen. Ezután volt a háromoldalú magyar-szerb-kínai kormányközi munkacsoport hetedik ülése.

A miniszter kifejtette: Kína nagymértékben növelni szeretné az Európába történő áruszállítást. Ennek a tengeri útvonala Kelet-Kínából a görögországi Pireusz kikötővárosba vezet, Pireuszból pedig vasútvonalon szándékoznak az árut a kontinens belsejébe juttatni - mondta. Hozzátette, a verseny azért folyik, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal. Amennyiben a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalat megépítik, ez lesz a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból Európa belsejébe - mondta Szijjártó Péter.

A projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára - szögezte le.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk