kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Egyre több külföldi cég veti meg a lábát Magyarországon

Kínai és ír cégek betelepülése várható hazánkban a közelmúltban létrejött megállapodás értelmében. A Napi Gazdaság információi szerint Kína egyik legnagyobb, tőzsdén is jegyzett információtechnológiai társasága fektet be nálunk, Írország pedig egy debreceni szolgáltató központban lát fantáziát, 250 munkahely teremtése közepette.

Két további beruházás sorsa is eldőlni látszik, mind a texasi központú Celanese Corp. vegyipari alapanyagokat gyártó cég, mind a Lufthansa Systems információtechnológiai része is Budapesten kívánja bővíteni hálózatát. Így összesen 700 új munkahely jöhet létre, nem számítva bele annak a kínai központnak a mintegy 1000-1200 új álláshelyét, amelyről két nappal ezelőtt született megállapodás.

Az év elején 2007-re négymilliárd euró külföldi működőtőke (FDI) érkezésével számoltak, ám az ITDH előzetes adatai alapján ezt a szintet még felül is múlhatják a külföldi befektetések, hiszen az OCO Consulting felmérése szerint 2007. január és április között már 3,5 milliárd dollár működőtőke érkezett Magyarországra. Igaz, a felmérésbe beleszámolták az építőipart és ezen belül is a sztrádaépítéseket is. Ez jelentős részt képvisel a teljes FDI-ből, de nem minden statisztikában veszik figyelembe az ágazat teljesítményét - magyarázza a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk