kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A nagy halogatós - csapda

Vége az év első hónapjának… 2020. február van már több napja! Mégis, akadnak még mindig sokan – vezetők és beosztottak is –, akik néhány hétig jólesően benne maradnak a karácsonyi, szilveszteri „elengedettségben”, akik valamiért nehezen rázódnak bele a hétköznapi tempóba, s még nehezebben abba, ahogy még a „normál” tempó is felgyorsul időnként.

A januárt át is nevezhetnénk, igazi majd-hónap ez általában: amikor a legtöbbet biztatják magukat azzal, hogy majd ha tényleg beindul az év, majd ha az ügyfelek végre visszajönnek a síelésből, majd ha jön az idei büdzsé. A januári ejtőzéssel, a szilveszter utáni halogatással sokkal nagyobb bajok is kezdődhetnek, mint egy kis késés, mulasztás, lassulás. A baj a hozzáállással van: ha az ember becsapja magát azzal, hogy december közepétől január végéig a fű se nő sehol a piacon és június közepétől augusztus 20-ig ugyanezzel hitegeti magát, plusz a síszünet, a tavaszi szünet és az őszi szünet, akkor ezzel értékes helyzeteket és erőforrásokat veszítve tulajdonképpen akár 5 hónapot is kihúzhatnak az évből. És nem utolsósorban lendületet veszítenek: más lesz a negyedéveknek is a ritmusa, ha nagy levegővel vágunk neki az újesztendőnek, és minden negyedévnek.

Nemcsak óráról-órára, reggeltől-estig lehet ugyanis halogatni, hanem lehet ennek egy éves ritmusa is. Hiszen mint ahogy van aktív és passzív halogatás is – és mérik is ennek különböző dimenzióit – úgy a halogatásnak van rövid, közép, és hosszú távú jellemzője is. A kényelemszeretet és a rossz időmenedzsment mellett még számos szempont akad, ami meghatározza heti, havi vagy akár éves halogatásunkat. Például a racionalizálás képessége – ez a szép kifejezés arra, amikor az ember magyarázatokat gyárt ahhoz, hogy mit miért nem csinált meg még mindig. Egyben kísérlet is, hogy ezzel takargassa maga előtt is a halogatás miatt keletkező bosszúságát, ingerültségét, tagadja saját szégyenérzetét, szorongását: az önbecsapás egyik klasszikus útja.

Aki tudja, hogy mik a feladatai, és hogy azokat hogyan és mikorra kell elvégezni – és valóban el is akarja végezni őket –, akinek számít, hogy ezek a feladatok le is kerüljenek a listájáról, az könnyebben lesz úrrá azon a helyzeten, ha éppen nincs kedve valamit megcsinálni, vagy „nincs olyan hangulatban”. Nem vár a megfelelő pillanatra, nem hitegeti magát azzal, hogy ő bizony nyomás alatt jobban dolgozik, például azért nem, mert meg tudja adni magának a lendületet, a kezdő lökést. Magának állít fel autonóm határidőket, és ezzel magára gyakorol nyomást is, ami így kevésbé tűnik annak. Nem felejti el a feladatot, nem cseréli fel egy szívének kedvesebb teendővel, és nem keres minden tüsszentésben ürügyet betegségre. Bár ez januárban sokszor igazi betegség volt, amit szintén jó felismerni. Az is igaz, hogy autoriter főnök mellett, aki nem ad teret az önálló döntésre, könnyű halogatóvá válni…

A halogatással nemcsak időt és pénzt veszítünk, hanem munkatársaink – vezetőink és beosztottjaink – tiszteletét és bizalmát is kockáztatjuk.

Kutatások igazolják, hogy a halogatás (és a vele járó stressz) közvetve és közvetlenül gyengíti az immunrendszert, fokozza az álmatlanságot. Tehát még csak kipihentebbek sem leszünk attól, ha a januári vagy az év bármelyik heteit arra használjuk, hogy szép lassan álljunk át a szabadság kellemes ritmusából.

Van még idő, március 31-ig, december 31-ig, érdemes idén kipróbálni halogatás nélkül!

Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting


Fotó: Image by Gerd Altmann from Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk